Elkaszálhatja Magyarországot a civiltörvény miatt az Európai Unió Bírósága

2020. január 14., 18:11

Szerző:

A magyar civiltörvény nem egyeztethető össze az uniós joggal. Ezt állapította meg jelentésében Campos Sánchez-Bordona, az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka.

A jelentés azt javasolja a bíróságnak, hogy állapítsa meg, a civiltörvény indokolatlanul korlátozza a tőke szabad mozgását. Azt is írta, hogy a rendelkezések az Európai Unió Alapjogi Chartája által védett alapvető jogokba igazolatlan beavatkozással járnak a magánélet, a személyes adatok védelme és az egyesülési szabadság tekintetében.

A külföldről támogatott szervezetekről szóló 2017-es törvény alapján minden civil szervezet, amely egy évben legalább 7,2 millió forint támogatást kap határon túli forrásokból, köteles magát regisztrálni a külföldről támogatott civil szervezetek nyilvántartásában. A nyilvántartásba vételnél azon adományozók nevét is fel kell tüntetniük, akiknek a támogatása eléri vagy meghaladja az 500 ezer forintot, valamint a támogatás pontos összegét. A megkülönböztetést a szervezet honlapján és kiadványain is fel kell tüntetnie.

A jelentés alapján a bíróság várhatóan elkaszálja a törvényt, bár a főtanácsnok indítványa még nem kötelezi erre a bíróságot.

(A 444 nyomán.)