Podemos! – üzente Bokros Lajos a CEU bécsi megnyitójáról
Nyugdíjasként utazom Győrig, ott veszek Bécsig jegyet, hétezer forint, de csak retúrt lehet venni, nehogy kint ragadjon valaki. Hiába vannak barátaim, akik másnap kocsival jönnek haza, akkor sem lehet. És ráadásul visszafelé le kell szállnom, és nyugdíjasjegyet meg a hozzá való kiegészítőt kell megvennem egy másik vonatra, mert ugyanazzal a szerelvénnyel, amivel Bécsből átjöttem a határon, nincs jogom továbbutazni. Xantus sírkőavatására, másnapra, haza kell érjek. Egy volt élettársamnál tudok aludni. Két fekete macska figyeli az álmom egy padlásszobában.
A reggeli vonattal indultam Győrbe, fél négyre kell odaérnem a külvárosi Soros-egyetemre, mert négy és hat között van a hivatalos program. U-Bahn, azaz metró visz a Hauptbahnhoftól a Troststraßéra, onnan át kell vágni a Böhm parkon. Ez időnként a lakótelepi házak és kerítések közt vezető ösvényt jelent, néha meg kell kérdezni a helyieket is, merre tovább.
A Brotfabrikban tartják az ünnepséget, nagyterme még a múlt században épült, az egyik legnagyobb fesztávolságú rendezvényhelyiség a városban. Minden megy, mint a karikacsapás, tökéletes a szervezés, leolvassák a mobilról a belépőmet, mehetek a ruhatárba.
Még nagyrészt üres a hatalmas terem, de Bokros Lajos már ott van.
– Ha újságíróként kérdezném, mit üzenne haza?
– Podemos – feleli. – De mondhatnám másként is: Képesek vagyunk. Tudjuk, merjük, tesszük. Yes, we can…
– Milyen tisztségben jött el az ünnepségre? – faggatom a korábbi minisztert. – Kancellárként?
– Nem, az nem jól hangzik. Írja azt: Chief Executive Officer. De már nyugdíjasként.
Próbálok kiszedni belőle valami negatív megjegyzést, de reménytelen. Csak annyit hajlandó mondani, a CEU-nak is még több pénz kellene. Mindjárt hozzá is teszi: ezt Soros is pontosan tudja, ebben nincs közöttük vita.
Kicsit beszélgetünk másról is. A dédnagybátyám, Mannheim Károly nemrég előkerült százéves kártyapaklijáról mesélek neki. Ezzel a kártyával játszott a Heidelbergi Egyetemen, amikor ki kellett vándorolnia. Történelmi figurák vannak rajta, és a diákok kis pszichodrámákat játszottak azokkal, akiket kihúztak. Így könnyű megtanulni, ki melyik nemzedékhez tartozik. Mert az apa-fiú nemzedékek gyakran ellenségesek. A nagyapa–unoka-viszony viszont békés. Ezt tanította. Nem az osztályharc diktál, hanem a nemzedékek harca. Aztán Mannheim tanítványai, akiknek a fasizmus miatt szintén ki kellett vándorolniuk, a Pentagon önálló kutatási részlegében (RAND) ezzel a módszerrel játszották le a világpolitika játszmáit. Kissinger esetleg Mao Ce-tungot játszotta. Most ő is rajta van a kártyákon. Az újabb pakliba bekerült Soros is. Az 1930-as kártyán. A kilencvenedik évében jár, egy évvel idősebb az autóbalesetben meghalt James Deannél és Isabel Perónnál, aki az elnöksége bukásakor kitört harcok idején eltűnt 500 ember halála ellenére sem került börtönbe. Bokros azt mondja, ha akarok, kijöhetek tartani egy előadást erről. Meglátom, ha ledoktoráltam, talán.
Aztán az egyik diák szervezőt kérdezem:
– Hogy érzik magukat Bécsben?
– Csodálatos a város, az egyetem is nagyon szép lett. – Aztán mosolyogva hozzáteszi: – Budapesten azért jobb körülmények között tanulhattunk. Persze a Császárvárosnak levegője van, ez jó érzés. Lehet, hogy itt is fogok maradni, ha végeztem. A felmenőim bécsiek voltak, könnyebben megkaphatom az állampolgárságot.
Hátul, az erkélyen igazi harsonások jelennek meg, ott, ahonnan korábban fényképezni szerettem volna, de elküldtek. Lent mindenki feláll, ez a szokás. Bevonulnak a piros-fekete, egyedi szabású talárjaikban a tanszékvezetők. Vagy húszan lehetnek, néhányukat már Pestről ismerem. Mögöttük maga Soros zárja a menetet. Nagyon ünnepélyes, felemelő minden pillanat. Középen ül le az egyetem alapítója, mellette a finn származású, osztrák néppárti kultuszminiszter, Iris Rauskala. Az elnökségben foglal helyet a város polgármestere, a szocdem Michael Ludwig is.
Elsőnek Michael Ignattief beszél. Gratulál mindenkinek, akik segítettek pár hónap alatt tető alá hozni ezt az új egyetemet, a bécsi doktoriskolát. Felkonferálja Bartók Román néptáncok című művét, majd az osztrák – még csak átmeneti – kormány minisztere kap szót. Elmondja, mennyire örül, hogy az egyetem alapítója Bécset választotta másik campusként, az őt követő szocialista polgármester kicsit keményebben fogalmaz:
– Az a hallatlan dolog történt, hogy egy szövetséges ország kitaszított egy amerikai magánegyetemet a fővárosából. De mi megszoktuk, hogy kiegészítjük és támogatjuk Budapestet, ahol erre mód van.
Anton Zeilinger, az Osztrák Tudományos Akadémia elnöke is szót kap, végül az öregdiákok (alumnusok) szervezetének vezetője felkonferál néhány doktoranduszt, akik bemutatják projektjeiket. A beszédeket kulturális műsor zárja: a Negaram trió, benne Dés András dobol, majd Judith Ferstl és az iráni Golnar Shahyar énekel.
Kint LED-tévéken és mikrofonokból követhető Soros beszéde. Lehet ki-be járni, senki nem tartja illetlenségnek, ha az alapító atya felszólalását valaki a termen kívül figyeli. Én is a büfében hallgatom: elmondja, miért fontos, hogy nyitott legyen a gondolkodásunk.
Rájövök, hogy ez az ezer ember mind egyszerre fog a ruhatárba tódulni. Hallom, ahogy a fülhallgatós biztonságiak „George” kocsiját hívják. Nyilván nem fogom tudni megkeresni, hogy bármit is kérdezzek. Többször is bemutattak már neki, de én sem ismernék meg mindenkit, akit láttam már valamikor, s pláne nem az ő korában. Különben is, ha olyan nyitott, akkor miért nem jön el Magyarországra, amíg ott Orbán regnál? Még Konrád temetésére sem jött el, bár a pesti értelmiség ismert tagjai közül sem láttam a mostani ünnepségen senkit.
Visszafelé könnyebb megtalálni a metrót. Másnap reggel hazajövök.
