Nem fogadta el a segítséget, most lemond a Capitolium rendőrfőnöke

2021. január 8., 10:10

Szerző:

Lemond tisztéről a Capitolium rendőrségének főnöke, Steven Sund január 16-i hatállyal a kongresszus épületének szerdai ostroma, illetve annak sikertelen megakadályozása miatt - adta hírül pénteken az AP amerikai hírügynökség. 

Az amerikai hírügynökség értesülése szerint Sund már megírta lemondólevelét. A lépésre Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke szólította fel, de többek közt a Capitolium rendőri szakszervezetének vezetője is szorgalmazta, hogy Sund lemondjon.

Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon azonban három nappal a szerdai ostrom előtt segítséget ajánlott fel a Capitolium őrségének, amit az elhárította - adta hírül szintén az AP egy védelmi tisztségviselőre és két további, az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva.

A Pentagon konkrétan azt kérdezte a Capitolium rendőrségétől, hogy szüksége van-e a nemzeti gárda támogatására, a válasz azonban nemleges volt. A kongresszusi épületet és a képviselőket, továbbá munkatársaikat védő őrség csupán tüntetésre készült fel, nem pedig zendülésre - mondták az AP-nek forrásai.  

Egyelőre nem tudni, hogy szerdán hányan voltak szolgálatban a Capitolium rendőrségének 2300 embere közül. A testület tagjai igen jól képzettek tömegrendezvények biztosításában is.

Az AP megjegyzi, hogy a "kongresszusi" rendőrség annak ellenére utasította el a Pentagon felajánlását, hogy hetek óta voltak jelek, melyek előrevetítették, hogy január 6-án, Joe Biden leendő elnök kongresszusi szavazatainak megerősítésekor erőszakba torkolhatnak az események.

Szerdán Donald Trump elnök több száz híve erőszakkal behatolt az épületbe, és csak négy órányi művelettel - a nemzeti gárda segítségével - sikerült őket eltávolítani. Az ostrom során négyen életüket vesztették.