Választási plakát miatt tagadta meg a sofőr a buszvezetést

A két autista gyereket nevelő cseh sofőrnek nem tetszett 

2020. szeptember 3., 08:44

Szerző:

A csehországi Brünnben a helyi szélsőjobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) szenátorjelöltje az integrált oktatás ellen kampányol. A buszokon olyan plakátokkal, amelyeken gyerekek is szerepelnek..Josef Prokeš brnói buszsoför vasárnap reggel munkába indult, amikor megdöbbenve látta a buszt: annak hátsó részén a szélsőjobboldali Tomáš Anderle hirdetésével, rajta a felirattal: „egészséges oktatás inklúzió nélkül”. A jelszó arra utal, hogy Csehországban vita indult az inkluzív oktatásról – tehát, hogy a testi és/vagy értelmi fogyatékkal élő gyerekek „egészséges” társaikkal közösen tanulhassanak-e –, és az SPD a kérdésben az elutasítás pártján áll.

A sofőrnek két gyereke is autizmus-spektrumzavarral küzd – az egyik lánya mégis jól beilleszkedett már egy inkluzív osztályba –, ezért különösen felháborította az SPD reklámja. Amint a szlovák DenníkN napilap cseh kiadásának elmondta: 16 éve buszsofőr a morva városban, és tudja, hogy nincs joga politikai reklámokat felülbírálni, de egy olyan buszt, amin a beteg gyerekek ellen heccelő plakát szerepel, nem hajlandó vezetni – ezt azonnal jelezte is a munkahelyén.

A brnói (brünni) közlekedési vállalat először igazolatlan hiányzásként akarta volna elkönyvelni alkalmazattjuk tettét, de végül a város polgármestere, a jobboldali, EU-kritikus ODS-hez tartozó Markéta Vaňková védelmébe vette a buszsofőrt, akit nem fog retorzió érni – sőt, az SPD inklúzióellenes plakátjaival eleve nem járhat busz a városban. 

A szenátorjelölt ezzel szemben szankciókat követelt a buszsofőrrel szemben, mert szerinte, ha ő fizetett azokért a reklámokért, akkor a közlekedési vállalat minden dolgozójának kötelessége elfogadni azokat. Vaňková viszont úgy látja: mivel a buszok a város tulajdonát képezik, joga van eldönteni, mi szerepelhet azokon, és mi nem – márpedig a jobboldali politikus a buszsofőr mellé állt.

Ahogy több más cseh városban, Brnóban (Brünnben) is október 3-án szenátorválasztás lesz, itt indul Anderle az SPD jelöltjeként.

(Az Azonnali találta nyomán.)