Bűnösnek vallotta magát Trump volt kampánymenedzsere, együttműködik a Mueller-féle különleges ügyészséggel

2018. szeptember 14. 20:34 - szerző: MTI

Vádalkut kötött második perében Paul Manafort, Donald Trump amerikai elnök 2016-os választási kampánystábjának az első vezetője az ellene vádemelést javasló, Robert Mueller vezette bizottsággal.

Az amerikai sajtóban régóta feltételezett vádalku ténye a pénteken nyilvánosságra került bírósági dokumentumokból derült ki. Délelőtt a hivatalos bejelentés is megtörtént. Ügyvédje közölte sajtótájékoztatón a hírt, hozzátéve, hogy a volt kampánymenedzser együttműködik majd az igazságügyi minisztériummal. A CNN hírtelevízió értesülései szerint  információkkal máris szolgált a tárcának. 

Paul Manafort beleegyezett abba, hogy két vádpontban - az igazságszolgáltatás akadályozása és csalás érdekében elkövetett összeesküvés vádjaiban - bűnösnek mondja magát a jövő héten kezdődő tárgyaláson. Első perében augusztusban a virginiai Alexandria bírósága már nyolc rendbeli bűncselekményben, köztük adó-, és banki csalásban bűnösnek mondta ki. A második perre egy washingtoni szövetségi bíróságon kerül sor. Pénteken reggel az ügyészek új vádiratot nyújtottak be. Ebben már csak az a két vádpont szerepel, amelyben Manafort alkut kötött és törölték a pénzmosás, a tanúk befolyásolási kísérlete, a bíróság félrevezetése, valamint a külföldi ügynökként történő kötelező regisztrálás elmulasztása vádjait. 

A  Politico péntek reggel még azt írta, nem világos, hogy a vádalku magában foglalja-e azt, hogy Paul Manafort együttműködik Robert Muellerrel, a 2016-os elnökválasztási folyamatban a Trump-kampány munkatársai és oroszok közötti feltételezett összejátszás ügyében. A Mueller-bizottság feladata ennek az összejátszásnak a feltárása. Paul Manafortot az első perben nem ez ügyben találták bűnösnek, hanem a vizsgálat során kiderült anyagi visszaélései és csalásai miatt. E bűncselekményeket a volt politikai tanácsadó még azelőtt követte el Donald Trump kampányában szerepet vállalt. Paul Manafort korábban oroszpárti ukrán politikusoknak, köztük Viktor Janukovics volt ukrán elnöknek és ukrán, valamint orosz oligarcháknak volt a tanácsadója.