Bulgáriában lemondott a miniszter amiatt, ami Magyarországon bevett gyakorlat

2019. május 14., 18:40

Szerző:

Lemondott tisztségéről Rumen Porodzsanov bolgár mezőgazdasági miniszter uniós forrásokkal való visszaélés gyanúja miatt.

Porodzsanov döntését indokolva kijelentette, nem akarja, hogy az ellene irányuló támadások ártsanak Bojko Boriszov kormányának. Boriszov elfogadta minisztere lemondását.

Bulgáriában hivatalos adatok szerint 2007 és 2013 között 746 vendégház épült részben egy európai uniós vidékfejlesztési program támogatásával. Az ingatlanokat azonban nem minden esetben használták az előírásoknak megfelelően turisták szálláshelyeként. Nyomozók eddig 110 ilyen ingatlant vettek górcső alá azzal az eredménnyel, hogy 33 kifejezetten magánhasználatra épült.

Porodzsanov vezette ugyanis a felmerült szabálytalanságok idején az uniós vidékfejlesztési program támogatásait odaítélő bolgár hivatalt, ahol a hatóságok már nyomozást indítottak. Eddig mintegy tízmillió leva (1,6 milliárd forint) értékben derült fény pénzügyi visszaélésekre az ingatlanfejlesztéseknél.

Fotó: Pixabay

Az uniós forrásokkal kapcsolatos pénzügyi szabálytalanságok mellett egy másik ügy is gyanúba keverte Porodzsanovot. Még miniszteri megbízatása előtt állítólag jóval a piaci értéken alul jutott hozzá egy luxuslakáshoz Szófia egyik előkelő negyedében.

Márciusban kipattant egy másik ingatlanvásárlási botrány is, amely miatt már több magas rangú bolgár politikus kényszerült távozni hivatalából.

Cecka Cacseva igazságügyi miniszter március 23-án mondott le, miután kiderült, hogy ő és a kormánypárt három másik tagja tavaly ugyanazon ingatlanfejlesztőtől áron alul vásárolt luxuslakást. Őt követte Cvetan Cvetanov, a kormányzó jobbközép párt, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) frakcióvezetője a parlamentből, miután őt is hasonló vádak érték. Ezután lemondott Vanja Koleva sportügyi és Kraszimir Parvanov energiaügyi miniszterhelyettes is. 

Magyarországon is ez megy, csak itt nem nyomozzák ki

Hazánkban több hasonló botrány is napvilágot látott. Az Orbán-kormány 623 jelentkezőnek osztott ki EU-s milliárdokat egy vidékfejlesztési pályázaton, a győztesek között sok a fideszes kötődésű személy. Kormányközeli pályázók már korábban is nyertek itthon uniós támogatást szálláshelyek építésére. Így például a református lelkész és fideszes országgyűlési képviselő Hörcsik Richárd családja építhetett vendégházat Göncruszkán, amit a szomszéd elmondása szerint leginkább a képviselő és rokonsága használja. Ezen kívül Becsó Zsolt fideszes képviselő Hollókőn épített magának vendégházat, Izsákon pedig Mondok József fideszes polgármester húzott fel magának vadászházat. Molnár Oszkár (egykor fideszes) edelényi polgármester vendégháza feleségének „szörpháza” mellett áll.

Az sem idegen itthon, hogy a kormányzathoz közel álló személyek rendkívül kedvezményes áron vásároljanak ingatlanokat, vagy béreljenek önkormányzati tulajdonú lakásokat, főleg a Budai Várban. Például Bayer Zsolt publicista, Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Halmágyi-Takács István, a Safari Club regionális elnöke. Dorkota Lajos, az energiahivatal elnöke, vagy maga az I. kerületi polgármester, Nagy Gábor Tamás is potom áron bérelheti várbeli lakását.

Fotó: Flickr/Sylvain Ménard