Újra elhalaszthatják a Brexitet jövő januárig, mivel a brit parlament megint keresztbe tett a miniszterelnöknek

2019. október 19. 18:45 - szerző: MTI

Elfogadta szombaton a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek célja a Brexit feltételrendszerét rögzítő, e héten elért megállapodás formális jóváhagyásának halasztása mindaddig, amíg a megállapodás törvényerőre emeléséhez szükséges összes jogi instrumentumot a parlament törvénybe nem iktatja.

Ez nagy valószínűséggel akár a Brexit halasztását is jelentheti, mivel szombaton a tervekkel ellentétben - a módosító indítvány elfogadásának következményeként - lekerült a napirendről a szavazás a Brexit-egyezmény jóváhagyását indítványozó kormányzati beterjesztésről.

Ennek egyenes következményeként viszont érvénybe lépett az a törvény, amelynek alapján Boris Johnson miniszterelnöknek még szombaton, brit idő szerint 23 óráig - közép-európai idő szerint éjfélig - kezdeményeznie kell az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a jelenleg október 31-én esedékes kilépés halasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.

A módosító indítvány elfogadása után Johnson az alsóházban közölte, hogy erről nem hajlandó tárgyalni az EU-val, és a törvény őt erre nem is kötelezi. Azt ugyanakkor nem mondta, hogy nem írja meg a halasztást kezdeményező levelet, de kijelentette: reméli, hogy az Európai Unió vezetői "nem találják majd vonzónak" a Brexit halasztását.

Brexit – Tüntetés Uniópárti tüntetők demonstrálnak a brit parlament rendkívüli ülésének idején Londonban 2019. október 19-én
Fotó: Matt Dunham

Johnson közölte: változatlan a kormány azon célkitűzése, hogy a Brexit nem halasztható az október 31-i határnapon túl, és ő személyesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a Brexit-folyamatot addig a napig véghezvigye. Hozzátette: továbbra is erőteljes meggyőződése, hogy az Egyesült Királyságnak és az Európai Uniónak is az a legjobb megoldás, ha az Egyesült Királyság október 31-én, az e héten elért megállapodás alapján kilép az EU-ból.

A Downing Street a szombati alsóházi fejlemények nyomán közölte, hogy hétfőn ismét megpróbálja az alsóház elé terjeszteni formális jóváhagyásra a Brexit-megállapodást, bár ez John Bercow házelnök döntésétől is függ. Bercow márciusban, egy 1604-ben kelt parlamenti precedensvégzésre hivatkozva megtiltotta az akkori miniszterelnök, Theresa May vezette kormánynak, hogy a tavaly novemberben elért eredeti Brexit-megállapodás nem sokkal korábban elvetett verzióját "változatlan vagy jórészt változatlan" formában újból a ház elé terjessze.

A May által elért kilépési egyezményt az alsóház háromszor szavazta le, és Theresa May a nyáron jórészt emiatt lemondott. A kormányzó Konzervatív Párt az ő utódjaként választotta vezetőjévé és így miniszterelnökké Boris Johnsont.

A parlament környékén a szombati vitanapon százezrek tüntettek azért, hogy a kormány terjessze népszavazásra a Brexit-megállapodást.