A legfőbb skót bíróság szerint törvénysértő volt a brit parlamenti ülésszak felfüggesztése

2019. szeptember 11. 15:24 - szerző: MTI

Törvénysértőnek minősítette szerdai végzésében a brit parlamenti ülésszak lezárását a polgári peres ügyekben illetékes legfőbb skóciai bíróság. A brit kormány közölte, hogy fellebbezést nyújt be a végzés ellen.

Az Edinburghban ülésező Court of Session háromtagú fellebbviteli fórumának határozata szerint Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök azzal a céllal kezdeményezte az uralkodónál a londoni alsóház ülésszakának berekesztését, hogy akadályozza a brit parlament tevékenységét, így a kezdeményezés jogsértő volt.

Brexit
Fotó: Jessica Taylor

A bírói testület szerint ennek alapján a kormányfő által a parlamenti ülésszak berekesztéséről II. Erzsébet királynőnek adott indoklás, valamint az ülésszak ezt követő lezárása is törvénysértő volt, így a parlamenti ülés berekesztéséről hozott döntés érvénytelen.

A londoni alsóház ülésszaka kedd hajnalban ért véget, és az új évad október 14-én, alig két héttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes határideje előtt kezdődik, amikor II. Erzsébet királynő kihirdeti Johnson kormányának új törvényalkotási programját.

A londoni felsőbíróság a múlt pénteken szintén tárgyalt egy keresetet, amely szerint törvénysértő a brit parlament ülésszakának berekesztése. Ez a bírói fórum azonban azt állapította meg, hogy Johnson a hatályos parlamenti törvényeknek megfelelően járt el, amikor kezdeményezte az uralkodónál a parlamenti ülésszak lezárását és új törvényhozási évad elkezdését.

A felsőbíróság ugyanakkor lehetővé tette, hogy keresetet benyújtó, ismert Brexit-ellenes civil aktivista, Gina Miller - a londoni City egyik befektetési társaságának vezetője - a végzés ellen fellebbezést nyújtson be a brit Legfelsőbb Bírósághoz.

Gina Miller a múlt pénteki végzés után, a felsőbíróság épülete előtt bejelentette, hogy jogi képviselői ezt azonnal meg is tették.

A Legfelsőbb Bíróság várhatóan szeptember 17-én, jövő kedden tárgyalja az ügyet.

A skóciai bíróságra a londoni alsóház hetven, jórészt szintén Brexit-ellenes tagja – köztük a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) több képviselője nyújtott – be a londoni felsőbíróságon tárgyalthoz hasonló keresetet.

A Court of Session első fokon eljáró tanácsa a minap elutasította a parlamenti ülésszak berekesztése elleni jogi kifogást, törvényesnek minősítve Johnson eljárását. Ugyanennek a bíróságnak a fellebbviteli fóruma ezt a döntést változtatta meg szerdai végzésében.

A Downing Street a skóciai bíróság határozata után bejelentette, hogy a brit legfelsőbb bírósághoz fellebbezést nyújt be.

A legfőbb brit fellebbviteli testület várhatóan a kormány fellebbezését is jövő kedden tárgyalja.

Johnsont az ellenzék részéről és a Konzervatív Párton belül is sokan azzal vádolják, hogy a parlamenti ülésszak berekesztésével az október 31-i Brexit-határnapig hátralévő parlamenti ülésnapok számát akarja korlátozni, igyekezve elejét venni, hogy a megállapodás nélküli Brexit ellenzői megakadályozhassák a rendezetlen kilépést az Európai Unióból.