Befolyással üzérkedéssel gyanúsítják a volt román minisztert

2020. október 20., 20:04

Szerző:

Nicolae Banicioiu volt ifjúsági és sportminiszter, illetve egészségügyi miniszter mentelmi jogának a megvonását kéri a román korrupcióellenes ügyészség a bukaresti parlamenttől, a törvényhozót megvesztegetés elfogadásával és befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják - közölte kedden a vádhatóság.

 Az ügyészség volt kormánytagok ellen, akik jelenleg törvényhozói mandátummal rendelkeznek, nem indíthat bűnvádi eljárást, csak a parlament jóváhagyásával. Banicioiu jelenleg képviselő, és immár a negyedik mandátumát tölti. Korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben volt ifjúsági és sportminiszter, majd az egészségügyi miniszteri posztot is betöltötte.

A korrupcióellenes ügyészség azzal gyanúsítja, hogy 2012 decembere és 2014 márciusa között ifjúsági és sportminiszterként 1,292 millió lej (264 ezer euró) értékben megvesztegetést fogadott el egy üzletembertől cserében azért, hogy az egészségügyi minisztert meggyőzze bizonyos korházvezetők kinevezéséről vagy tisztségben tartásáról. Az üzletembernek a szóban forgó korházakkal szerződése volt, neki az volt az érdeke, hogy olyan kórházvezetők kerüljenek funkcióba vagy maradjanak ott, akik támogatták az üzletember cégének a kórházakkal kötött szerződéseit.

Az ügyészek szerint Banicioiu 2014 és 2015 között is - akkor már egészségügyi miniszterként - kenőpénzt fogadott el két üzletembertől 2,612 millió lej (536 ezer euró) értékben hasonló céllal, így összesen 3,9 millió lej (800 ezer euró) elfogadásával gyanúsítják. Banicioiu 2018-ban kilépett egykori pártjából, a PSD-ből és jelenleg a Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök Pro Románia pártja színeiben képviselő.