Az Európai Néppárt elindítja a Fidesz elleni eljárást

2019. március 4., 20:42

Szerző:

Kilenc EU-tagország összesen tizenkét tagpártja kezdeményezte, hogy zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból (EPP), ezért a konzervatív pártcsalád elindítja az eljárást Orbán Viktor alakulata ellen – árulta el Joseph Daul, az Eureópai Néppárt elnöke az AFP francia hírügynökségnek. A politikus szerint a kérdést az Európai Néppárt március 20-i kongresszusán vitatják meg. Elsőként  

  • a svéd Mérsékelt Párt (M) és a a svéd Kereszténydemokrata Párt (KD) lépett,
  • aztán a belgiumi Kereszténydemokrata és Flamand (CD&V), a Humanista Demokratikus Közép (cdH), illetve Jean Claude-Juncker európai bizottsági elnök pártja, a luxemburgi Keresztényszocialista Néppárt (CSV) írt levelet,
  • de a finn Nemzeti Koalíciós Párt (KOK),
  • a portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP) és a Szociáldemokrata Párt (PSD),
  • a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA)
  • a görög Új Demokrácia (ND)
  • a litván Haza Unió – Litván Kereszténydemokraták (TS-LKD)
  • és a bolgár Demokraták az erős Bulgáriáért (DSB) 

is hasonlóan döntött. Az EPP-nek jelenleg 49 teljes jogú tagja van, de a Fidesz kizárást kezdeményezték társult tagok, így például a norvég Konzervatív Párt is. (Norvégia nem tagja az Európai Uniónak.)

 

Az Európai Néppártban az Orbán-kormány plakátkampánya vágta ki a biztosítékot, amelynek Soros György mellett Jan-Claude Juncker európai bizottsági elnök a főszereplője. A plakátkampányt élesen bírálta  már maga Joseph Daul, Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje és Annegret Kramp-Karrenbauer, Angela Merkel német kancellár pártjának, a CDU-nak az elnöke is. Ezeket a bírálatokat Orbán Viktor azzal rázta le, hogy a kritikusok csak hasznos idióták, akik valójában baloldali érdekeket szolgálnak, hiszen gyengítik az Európai Néppártot. 

Orbán Viktor Helsinkiben Joseph Daul és Orbán Viktor 2018. november 8-án Helsinkiben
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Bár a plakátkampányban az Orbán-kormány azt állítja, hogy brüsszeli politikai körök bevándorlókkal akarják elárasztani Európát, ezt az Európai Bizottság kétszer is kategorikusan, pontról pontra cáfolta. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ebben a cáfolatban is plakátkampány állításainak a bizonyítékát fedezte fel, ennek ellenére elutasította a gondolatot, hogy az Orbán-kormány párhuzamos univerzumban él.

Joseph Daul megjegyezte, a döntés a Fidesz kizárásáról az Európai Néppárt valamennyi tagjától függ, ezért nem lehet megjósolni a végeredményt.

A mostani plakátkampány egyébként március 15-ig tart, Orbán Viktor közlése szerint szerint utána jean-Claude Juncker helyett Frans Timmermans európai bizottsági alelnök, az Európai Szocialisták Pártjának a csúcsjelöltje fog szerepelni a transzparenseken. A Fidesz kizárásával a magyar miniszterelnök rengeteget veszítene az amúgy sem igazán jelentős befolyásából Európában, jelezte is, hogy önként nem hajlandó távozni.

Az EPP-ben legalább öt országból hét tagpárt kezdeményezheti bármelyik másik tag kizárását, múlt péntekig már kilenc tagpárt jelezte, hogy a legszívesebben száműzné a Fideszt a pártcsaládból.