Bernie Sanders már 1,8 millió dollárt gyűjtött jótékony célra híres mémjével

A tetemes összeget öt nap alatt gyűjtötte össze Bernie.

2021. január 28., 12:16

Szerző:

Csaknem 536 millió forintnak megfelelő összeget gyűjtött össze jótékony célra Bernie Sanders az elnöki beiktatáson róla készült, s rövid idő alatt mémmé vált fotó révén.

A fotók, amelyeken a szenátor megszokott meleg, barna kabátjában és egyujjas kötött kesztyűben ül, pillanatok alatt számtalan mémet ihlettek a közösségi médiában. Sanders a népszerűséget arra használta fel, hogy az ezekkel a képekkel piacra dobott pulóverek és más termékek eladásából befolyó összeget jótékony célra gyűjtse össze.

A 79 éves vermonti politikusnak a képével díszített holmikkal az elmúlt öt napban 1,8 millió dollárt sikerült előteremteni. Sanders elmondta, hogy feleségével együtt elámult a mémek hihetetlen kreativitásán, és nagyon örült, hogy az internetes népszerűséget a vermontiak javára tudta fordítani.

Ugyanakkor hozzátette, hogy ez az összeg természetesen nem elegendő, a Kongresszusnak is lépnie kell, hogy a pandémia okozta gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került vermontiakon és országszerte minden rászorulón segíteni lehessen. A jótékonysági bevételt mások mellett élelmiszerosztó és családtámogató szervezetek kapják meg Vermontban - közölte Sanders irodája.

A Sanders-fotókkal díszített pólókat, pulcsikat és más termékeket csütörtökön kezdték online árulni. Jelenleg már egyheti várakozási idővel veszik fel a rendeléseket. A híres fotót, amelyen Sanders keresztbe tett lábbal, világoskék maszkban, egyedül ücsörög a beiktatási ceremónián, az AFP fotósa, Brendan Smialowski készítette. A fotós elmondta: sohasem gondolta volna, hogy ekkora felhajtás lesz a fotója körül, és hogy ennyi mém készül belőle, ugyanakkor annyira azért nem lepődött meg, mert mint megjegyezte, „az internet és a közösségi média kiszámíthatatlan”.