Beiktatták az osztrák kormány új minisztereit

2019. május 22. 15:49 - szerző: 168 Óra/MTI

Beiktatta hivatalukba az osztrák államfő szerdán a kormány új minisztereit. 

Az országban azután alakult ki kormányválság, hogy Sebastian Kurz kancellár bejelentette, felbontja a koalíciót, majd a koalícióhoz tartozó Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) valamennyi minisztere lemondott.  Karin Kneissl külügyminiszter, aki az FPÖ-t képviseli a kormányban, de nem tagja a pártnak, az átalakított kormányban is a posztján maradt.

Alexander Van der Bellen köztársasági elnök a bécsi Hofburgban a beiktatási ceremónián arra kérte a kinevezés előtt álló minisztereket, soha ne feledkezzenek meg az európai együttműködés fontosságáról. Az államfő azt mondta,

„Az egyesült Európa a legjobb ötlet, amit mi, európaiak valaha is alkottunk”.

Az alkancellári tisztséget a jövőben Hartwig Löger pénzügyminiszter, a vezető kormányerő, az Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa tölti be. Erről a posztról mondott le szombaton Heinz-Christian Strache, az FPÖ addigi elnöke.

A részben szakértőkből álló osztrák kormány belügyminisztere Eckart Ratz, a legfelsőbb bíróság volt elnöke lett, aki egyben a korrupció elleni küzdelem szaktekintélye. Elődjét, Herbert Kickl belügyminisztert Sebastian Kurz kancellár kezdeményezésére az államfő felmentette hivatalából.

Osztrák kormányválság
Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna

Egészségügyi miniszterré Walter Pöltnert nevezték ki, aki korábban szociális ügyekkel foglalkozott, és tagja a Szociáldemokrata Pártnak (SPÖ). Ő Beate Hartinger Kleint váltja a hivatalban.

A közlekedési miniszteri posztot mostantól Valerie Hackl, az Austro Control nevű cég vezetője tölti be az időközben az FPÖ elnökévé választott Norbert Hofer utódjaként. 

A honvédelmi tárcát Mario Kunasektől a pártonkívüli, ám a néppárthoz közelinek mondott Johann Luif veszi át. 

További változás, hogy Julianne Bogner-Strauss (ÖVP) család- és nőügyi miniszter a jövőben a sportügyi és közszolgálati tárcával kapcsolatos teendőket is ellátja. Ez a tárca eddig Heinz-Christian Strachéhoz tartozott. 

Van der Bellen korábban azt mondta, hogy az átmeneti kormány megbízatása néhány hónapra, a szeptemberre tervezett előrehozott választásokig szól. A szakértők a koalíciós tárgyalások lezárulásáig, várhatóan 2020-ig hivatalukban maradnak.

Kormányválság azután alakult ki, hogy Heinz-Christian Strache alkancellár múlt hét végén kényszerült lemondásra, miután a sajtó bemutatta, hogy egy magát orosz származású milliárdosnak feltüntető illetővel egyeztetett 2017-ben Ibizán. Strache azt ígérte, hogy zsíros közbeszerzésekhez juttatja az orosz nő érdekeltségeit, amennyiben az megvásárolja és az FPÖ szolgálatába állítja a legolvasottabb osztrák lapot, a Kronen Zeitungot. A találkozón Strache a politikai szövetségesére, Orbán Viktorra hivatkozva azt mondta, hogy olyan médiaviszonyokat szeretne kialakítani, mint amilyet a fideszes magyar miniszterelnök is kialakított Magyarországon.