Az újságírót meggyilkolták, de Donald Tump szerint ez nem ok arra, hogy szankciókkal sújtsák a szaúdi trónörököst

2018. november 20., 19:50

Szerző:

Az amerikai elnök nem hoz büntető intézkedést Mohamed bin Szalmán szaúdi  trónörökös  ellen a szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolása ügyében és kiáll a Rijáddal fenntartott kapcsolatok mellett. 

A Fehér Ház erről kedden  közleményt adott ki, amelyben Donald Trump leszögezte, hogy az Egyesült Államok rendíthetetlen partnere kíván maradni Szaúd-Arábiának, még akkor is, ha „nagyon is előfordulhat”, hogy a szaúdi koronahercegnek tudomása volt Hasogdzsi meggyilkolásáról. 

Trump jelezte azt is, hogy nem áll szándékában felmondani a Rijáddal kötött fegyvereladási megállapodásokat, mert ha „őrült módon” felmondanák ezeket a szerződéseket, Oroszország és Kína óriási hasznot húzna belőle.