Az Európai Bizottság elindította a hetes cikk szerinti eljárást Lengyelországgal szemben

2017. december 20., 16:26

Szerző:

Az Európai Bizottság (EB) elindította az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben a vitatott igazságügyi reform miatt. Ezt szerdán jelentette be a brüsszeli testület – áll az MTI közleményében.

Sajtótájékoztatóján Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke arról számolt be, hogy csaknem két év után szerdán megállapították: Lengyelországban egyértelműen fennáll a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata. Mint közölte, két éven belül tizenhárom olyan törvényt fogadtak el a lengyel hatóságok, amelyek veszélyeztetik a bíróságok függetlenségét és a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.

„Nagyon nehéz szívvel döntöttünk a hetes cikk szerinti eljárás elindításáról, azonban nem volt választási lehetőségünk, mivel a helyzet nem javult nyár óta, sőt tovább romlott. Egyre mélyülnek az aggodalmaink, amelyekben számos európai és nemzetközi szervezet is osztozik” – tette hozzá.

Jelezte, hogy amennyiben az Európai Bizottság az elkövetkező három hónapban javulást tapasztal a lengyel helyzetben, kész visszavonni a javaslatot. 

Ez az első alkalom, hogy valamely tagállammal szemben aktiválják az „atomfegyverként” is emlegetett, eddig példa nélküli eljárást. A szakembereket ugyanakkor nem lepte meg a bejelentés, bennfentes források ugyanis nemrég arról számoltak be, hogy Varsónak mindössze napjai vannak rá, hogy a kifogásolt intézkedések visszavonásával vagy módosításával elkerülje a szankciókkal is fenyegető eljárást.

Az eljárás szempontjából az EB javaslattevő szerepet tölt be, a tagállamok kormányait tömörítő tanács fog majd négyötödös többséggel dönteni arról, hogy fennáll-e a veszélye az uniós alapértékek csorbulásának Lengyelországban.

Timmermans kijelentette, a helyzet elemzése után arra jutottak, hogy a kifogásolt intézkedések miatt Lengyelországban már nem garantálható az alkotmányosság és a bírói függetlenség. Márpedig – mint mondta – a jogállamiság elengedhetetlen feltétele az EU-n belüli együttműködésnek, egy ilyen probléma az összes tagországot érinti, miután az unió működése és ereje éppen a bíróság előtti egyenlőségen alapul. „Reméljük, hogy sikerül eredményes párbeszédet kialakítani. A jogállamiság helyreállítása ugyanis a lengyel nemzet, a  lengyel és az uniós állampolgárok, valamint az EU egészének érdeke” – hangsúlyozta.

Az Európai Bizottság emellett újabb ajánlásokat fogalmazott meg Varsó számára az úgynevezett jogállamisági mechanizmus keretében az országos igazságszolgáltatási tanácsról és a legfelsőbb bíróságról szóló jogszabállyal kapcsolatban, amelyeket pénteken a lengyel felsőház is megszavazott.

Az EB ezzel párhuzamosan az Európai Bírósághoz fordult a bíróságok szervezetéről szóló törvény miatt, s ezzel a harmadik szakaszba léptette a Lengyelország ellen emiatt júliusban megindított kötelezettségszegési eljárást. Aláhúzták: ellentétes a nemek közötti egyenlőség elvével, hogy a törvény a férfiak esetében 65, a női bírák esetében 60 évben rögzítené a kötelező nyugdíjkorhatárt. 

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.

Az utóbbi időben sok bírálat érte a lengyel kormányt, elsősorban, amiért szorosabb ellenőrzés alá vonták a közmédiát, korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét és sokak szerint csorbítani kívánják a bíróságok függetlenségét. Varsó szerint azonban a vonatkozó törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek. 

Az Európai Parlament májusban határozatot fogadott el, miszerint elkezdik előkészíteni Magyarországgal szemben is a hetes cikk szerinti eljárást. Az uniós jogszabály szerint az eljárás elindítását az EU választott képviselő-testülete is kezdeményezheti.

A The Guardian emlékeztet, hogy a hetes cikkely legszigorúbb következménye az lehet, hogy felfüggesztik Lengyelország szavazati jogát az EU intézményeiben, illetve az uniós támogatások utalását is szüneteltetik. Magyarország már jelezte, hogy sosem támogatna egy ilyen intézkedést. Timmermans elmondta, hogy noha idén még nem tárgyaltak Lengyelországgal az ügyben, az EU nyitott volt a párbeszédre.

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter szerdán azt mondta, hogy a hetes cikk szerinti eljárás elindítása megbélyegezné Lengyelországot, és kizárná tagországát a döntésekből, miközben kulcsfontosságú kérdésekről hoz döntést az EU.

A vitatott 2016-os lengyel médiatörvény óta az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alatt áll a lengyel köztévé. Az állami csatorna az alábbi szöveggel jelentette be az EB közleményét:

Frans Timmermans el akarja venni a lengyelek jogát ahhoz, hogy megreformálják a saját országukat.

A Fidesz közleményben reagált a döntésre. Azt írják, hogy Brüsszel meg akarja büntetni a bevándorlást elutasító országokat, erre bizonyíték, hogy az Európai Bizottság  szerdán úgy döntött, elindítják a hetes cikk szerinti eljárást Lengyelországgal szemben. Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az unió politikai nyomásgyakorlásra használja a jogi eljárásokat. Ezt Magyarország visszautasítja, és meg fogják védeni Lengyelországot, kitartanak a magyar emberek akarata mellett, akik elutasították a „Soros-terv” minden pontját. A közlemény szerint azért alkalmazzák az eljárást Lengyelországgal szemben, mert a brüsszeli bevándorláspolitika leghangosabb bírálója Magyarország mellett, és szintén elutasítja Európa migránsokkal való betelepítését és a kötelező kvótát. Ezért Brüsszel meg akarja büntetni, hiszen az Európai Parlament már májusban elfogadta azt a határozatot, miszerint elkezdik előkészíteni Magyarországgal szemben is a hetes cikk szerinti eljárást.