Az Európai Bíróság kimondta, hogy fel kell függeszteni a lengyel legfelsőbb bírósági törvényt

2018. október 19., 15:31

Szerző:

Elrendelte a vitatott új lengyel legfelsőbb bírósági törvények végrehajtásának felfüggesztését pénteken az Európai Bíróság, illetve ideiglenes intézkedésként felszólított a kényszernyugdíjazott bírák visszahelyezésére.

Az Európai Bizottság szeptember 24-én utalta a luxembourgi székhelyű bíróság elé a lengyel jogszabályok miatt korábban megindított kötelezettségszegési eljárást. A brüsszeli testület gyorsított eljárást, valamint a vitatott jogszabály előtti helyzet visszaállítására szolgáló ideiglenes intézkedéseket kért.

A lengyel igazságügyi reform keretében 65 évre csökkentették a legfelsőbb bíróság tagjaira vonatkozó nyugdíjkorhatárt. Ezt a testület korábbi 72 tagja közül 27-en már elérték, bár a törvény nyomán közülük csak azokat nyugdíjazták, akik nem jelezték maradási szándékukat. A kormány bírálói szerint ezzel az utolsó független bíróság önállósága is megszűnik az országban.

Mateusz Morawiecki
Fotó: AP/Kerstin Joensson

Nyugdíjazásáról szóló döntést kapott Malgorzata Gersdorf, a legfelsőbb bíróság elnöke is, azonban máig nem ismerte el. Tizenhat bíró mandátumának meghosszabbítását kérte. Ötnek Andrzej Duda elnök meg is hosszabbította a szolgálati idejét.

Egy májusban meghirdetett pályázat alapján Duda nemrégen 37 új bírót nevezett ki a legfelsőbb bíróság újonnan kialakított két kamarájába (29 kinevezett bíró), valamint a már hosszabb ideje betöltésre váró posztokra (8 kinevezett bíró). Pawel Mucha, a lengyel államfői hivatal államtitkára e kapcsán múlt héten leszögezte: a 37 bíró kinevezése nem áll összefüggésben az Európai Bíróságnál kezdeményezett eljárással, az új tagokat ugyanis nem a nyugalmazott bírák helyére nevezték ki. Az Európai Bíróság döntése így elvileg csak a 22 nyugdíjazott bíróra vonatkozik.

A varsói kormány elemzi az Európai Bíróság döntését, miszerint fel kellene függeszteni a lengyel legfelsőbb bíróságról szóló törvénynek a bírák nyugdíjkorhatárára vonatkozó előírásait - közölte pénteken Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. Morawiecki megerősítette: Varsóba már megérkezett a bírósági döntés. – Biztosan elemezni fogjuk, és aztán állást foglalunk - mondta.

A fejleményekre reagált Beata Mazurek, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság szóvivője is. – Lengyelország az Európai Unió tagja, és a hatályos uniós joggal összhangban lép majd – írta a politikus a Twitteren.