Az Erdei Jeruzsálem

A helyszín: kelet-lengyel, ma Fehéroroszországhoz tartozó területek, amelyek Hitler és Sztálin 1939-es alkuja alapján akkor a Szovjetunióhoz kerültek. Moszkva kétéves rémuralma után, amely „csak” a burzsoáziát, köztük a zsidókat is sújtotta, náci megszállás következett: az egész zsidó lakosságot legyilkolták vagy gettóba zárták, lágerekbe hurcolták. A 36 éves Tevje Bielski, egy molnárcsalád katonaviselt fia – városkájuk zsidó lakói, köztük szülei és rokonai kivégzése vagy deportálása után – öccseivel az erdőbe szökött, s ami egyedülálló: vitték magukkal a nőket, a gyermekeket, az öregeket is. „Szívesebben mentek meg egy öregasszonyt, mint hogy agyonlőjek tíz német katonát”, hirdette Tevje Bielski.

Csatlakoztak azután hozzájuk sokan mások is, akik ugyancsak nem akarták harc nélkül feladni. Ahogyan egyikük feljegyezte: „Lehet, nem éljük túl, de legalább nem úgy akarunk elpusztulni, mint társaink, hogy tömegsírba lőjenek, haláltáborba vigyenek minket...”

A kétségbeesett emberek kísérlete páratlan sikerrel járt. Egyre több bujdosó vagy gettóból szökött ember csatlakozott hozzájuk, harcképes férfiak ugyanúgy, mint a csak oltalmat keresők. A Bielski fivérek, akiknek családja nemzedékek óta ott élt, jól ismerték a vidéket, s úgy el tudták rejteni védenceiket az erdős rengetegben, hogy sokáig még nyomukra sem bukkantak.

Elképedt volna, aki rájuk lel: a fák rejtekében, de főleg a föld alatt vagy 1200 fős település alakult ki. Nem csak fűthető sátrakkal: volt ott malom, pékség, cipész-, asztalos-, gépész-, órás- és cserzőműhely, volt fodrász és varroda is. Hatvan tehén is szolgálta a közös konyha ellátását, harminc lovuk a szállítást. És nem csak az elemi szükségletekről gondoskodtak: az erdei közösségnek volt zsinagógája, két orvosi rendelője, iskolája, színháza, sőt börtöne is: oda került, aki vétett rendjük, például az élelmiszer szigorú elosztásának szabályai ellen. A sajátos közösség fenntartásához – amelyben soha nem tapasztalt, különleges körülmények között éltek együtt parasztok, iparosok, munkások és értelmiségiek, ortodoxok és neológok, fiatalok és öregek – tudniillik nélkülözhetetlen volt a kemény szigor. Ami azt is jelentette: az árulókat, a nem engedelmeskedőket rövid úton kivégezték.

Ennyi ember ellátása nagy gond volt, ezért szigorúan szabályozták: az emberek húsz százaléka, azok a férfiak élveztek elsőbbséget, akik részt vettek a németek elleni harcokban, a szabotázsakciókban, amelyek során hidakat, vasútvonalakat robbantottak, valamint a nem kevésbé veszélyes akciókban, amelyek célja élelmiszer szerzése volt a környék falvaiból. Voltak keresztény támogatóik, de a lengyel parasztok nagy többsége nem rokonszenvezett zsidó honfitársaival, így a baromfi, a liszt és egyebek többnyire „zabrálásból” származtak, s az üldözöttek nem voltak éppen válogatósak eszközeikben, amikor létfenntartásuk forgott kockán.

Ilyen körülmények között a németek nem ritkán jelzést kaptak a „banditák” megjelenéséről, mire az SS hajtóvadászatot indított ellenük. Ez arra kényszerítette a titkos falu lakóit, hogy ismét továbbtelepüljenek. Utoljára 1943 nyarán, a mind veszélyesebbnek bizonyuló partizántámaszpont felszámolásával megbízott több tízezres német erő elől kellett menekülniük. A Bielski fivérek két héten át, gyakran derékig vízben gázoltak át védenceikkel a mocsarakon, amíg olyan, kívülről járhatatlannak látszó vidéken, egy szigeten tudtak megtelepedni, ahol már nem tudtak rájuk találni.

A kelet-lengyel területeken ott voltak a szovjet partizánok s az egyszerre náci- és szovjetellenes lengyel Honi Hadsereg egységei is. A zsidó harcosoknak ebben a környezetben nem volt könnyű dolguk. A szovjetektől kaptak ugyan fegyvereket (a többit a németekről zsákmányolták), de azok a parancsnokságuk alá akarták vonni őket. Ezt Bielskiéknek sikerült elkerülniük – miközben azt is kellett tapasztalniuk, hogy támogatóik nem kis fenntartással kezelik a csak zsidókból álló alakulatot, és doktrinájukban szerepel, hogy harcolniuk kell a „zsidó sovinizmus” ellen.

Ennél jóval nagyobb ellenérzéssel találkoztak a Honi Hadsereg katonái részéről, akik már 1939 óta ott harcoltak, mindkét megszálló erő ellen. Velük nemhogy együttműködés nem volt, inkább ellenségeskedés: fegyveres összecsapások és küzdelem azért, ki tudja megszerezni a parasztoktól az élelmet. A viszályból máig élő sötét legenda is keletkezett: egyes lengyel történészek állítólagos tanúvallomások alapján azzal vádolták a Bielski-csoport fegyvereseit, hogy részt vettek egy szovjet partizánakcióban, amelyben a németekkel való együttműködés vádjával 128 falusit, köztük nőket és gyermekeket gyilkoltak le. A naliboki tragédia valóban megtörtént – ám sok évvel később a Gazeta Wyborcza vizsgálata kiderítette, hogy Bielskiék katonái a kérdéses napon egészen máshol, száz kilométerrel távolabb állomásoztak. A lengyel Nemzeti Emlékezet Bizottsága úgy foglalt állást, hogy a zsidó partizánok részvételét a történtekben nem lehet sem megerősíteni, sem cáfolni.

Akárhogy is: amikor a lengyel mozikban 2008-ban bemutatták a Bielski-csoport történetéről szóló amerikai filmet, a közönség sok helyütt pfújolással fogadta, és a sajtó többsége történelemhamisítással vádolta a hollywoodi alkotókat. A film egy amerikai történésznő könyve alapján készült, a holokauszt-túlélő Nechama Tec a történtek tucatnyi szereplőjét kérdezte ki. A mozit igencsak hozzávetőleges történeti hűség jellemzi, és Daniel Craig jelenítette meg benne Tevje Bielskit.

Utóbbi, mármint Tevje jó évtizeddel a film elkészülte előtt halt meg New Yorkban, ahol teherautós fuvarozó volt, miután korábban Izraelben taxizott. Mindenütt éppen csak meg tudott élni – nem beszélt a történetéről, pedig hősként ünnepeltethette volna magát. Egyik öccse 1945 tavaszán szovjet katonaként esett el német földön, másik három fivére ugyancsak Amerikába vándorolt.

A Bielskiek „Erdei Jeruzsáleméről” – ahogyan lakói akkor emlegették –, az egyetlen helyről Kelet-Európában, ahol akkor szabadon éltek zsidók, 1993-ig, Tec könyvének megjelenéséig kevesen tudtak. Legfeljebb Nowogródek (ma Navahrudak) lakói, akik 1944 júliusában döbbenten figyelték, amint az erdőből végeláthatatlan sorban megviselt, kiéhezett emberek százai jönnek elő: fegyveres férfiak mellett kisgyerekek, nők, aggok. „Ennyi zsidó, ennyi sok zsidó – tán kísértetek vagytok?” – riadoztak a jámbor falusiak.