Ausztráliában öt hónapja egyetlen helyi fertőzés sem történt, egészen tegnapig

2020. november 1., 18:00

Szerző:

A szombat estét megelőző 24 óra az első nap június 9-e óta Ausztráliában, hogy egyetlen új helyi, vagyis az ország lakosságán belüli koronavírus-fertőzés sem történt - jelentette be Greg Hunt egészségügyi miniszter.

A szombati napzáró időpont után regisztráltak egy új helyi megfertőződést, de az már a következő nap statisztikájába számít bele - tette hozzá az AAP ausztrál hírügynökség.

Az országos adatokból következően Victoria államban sem volt új fertőzéses eset, de haláleset sem, pedig hónapokon át az ország nagy gócpontjának számított. Szerdán ért véget az állam fővárosának, Melbourne-nek a csaknem négy hónapon át tartó zárlata. Időtartamát tekintve ez volt az egyik leghosszabb járványügyi zárlat a világon.

Ausztráliában eddig 27,5 ezer fertőzést regisztráltak, arányaiban sokkal kevesebbet, mint más fejlett országokban. A halálesetek száma 907, ennek csaknem kilencven százaléka a második legnépesebb Victoria államban történt.

 

(MTI)