Annyira uszítanak Habony Árpád lapjai Szlovéniában, hogy kampány indult ellenük

2018. december 5. 19:11 - szerző: 168 Óra

Cél, hogy tisztességes szlovén cég ne hirdessen rasszista, gyűlölködő médiatermékekben.

Annyira gyűlöletkeltő és rasszista a Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó üzlettársának köreibe tartozó szlovén televízió és újság, hogy délnyugati szomszédunknál kampány indult: felelős cég ne hirdessen náluk - írta a Magyar Narancs. Orbán Viktor nem hivatalos miniszterelnök tanácsadója és a hozzá köthető üzleti kör – elsősorban a volt köztévés Schatz Péter – jelentős összegeket költöttek arra, hogy újságot és tévét vásároljanak Szlovéniában. Ennek a médiának a legfőbb feladata volt, hogy Orbán Viktor politikai szövetségesét, Janez Jansát és pártját hatalomra jutassák, azonban a szokásos migránsellenes jelszavakkal nem sikerült választást nyerniük a balkáni országban.

A szlovén közéletnek azonban láthatólag elege lett a Habony-féle propagandából, amelyből íme néhány ízelítő álhírek, illetve szalagcímek formájában:

  • „A külföldi média figyelmeztetése: ne érjünk hozzá a migránsokhoz, parazitával fertőzöttek”,
  • „A melegeknek nincsenek emberi jogaik” vagy
  • „A migránsok magukkal hozzák a nemi erőszak kultúráját Szlovéniába”.

Az ügyben még a szlovén miniszterelnök, Marjan Šarec is megszólalt, aki ugyan kiállt a szólás és a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeknek is van határa. Ezért arra kérte a magukat társadalmilag felelősnek tartó vállalatokat, hogy tartsák be saját etikai szabályzatukat, és gondolják meg, melyik médiumokban hirdetnek, ugyanis a fent említettek esetében támogatják a gyűlöletbeszéd terjedését.

A dél-koreai Samsung a kampány indulása után szinte azonnal visszavonta hirdetéseit a Habony-közeli Nova24Tv-ből, ahogyan az A1 osztrák telekomcég is ezt tervezi.