Angela Merkel a nyilvános remegései után is azt állítja, hogy jól érzi magát

2019. június 29., 18:12

Szerző:

Angela Merkel német kancellár közölte, semmi jelentenivalója nincs egészségügyi állapotával kapcsolatban.

A kancellár azután nyilatkozott, hogy az utóbbi napokban két nyilvános eseményen is erősen remegni kezdett: először június 18-án, amikor fogadta az új ukrán államfőt, Volodimir Zelenszkijt, majd másodszor, amikor beiktatták hivatalába az új igazságügyi minisztert. A remegés azonnal abbamaradt, amint Merkel elkezdett sétálni.

A német kancellárt az oszakai G20-as csúcson kérdezték meg állapotáról, s Merkel ezt válaszolta: „Megértem a kérdését, de nincs semmi jelentenivaló az egészségemmel kapcsolatban. Jól érzem magam” – mondta, majd hozzátette: amilyen gyorsan jöttek a remegések, olyan gyorsan el is fognak múlni.