Adó fel, migráció le – Szociáldemokrata győzelem Dániában, a szélsőjobb összeomlott
Dániát a világ egyik leginkább élhető országának szokták nevezni. Az ország az ötödik az úgynevezett demokráciaindexen, amelyen az Egyesült Államok a 25., hazánk pedig az 57., alacsonyak a jövedelmi különbségek, magasak a szociális juttatások, kiváló az oktatás és az egészségügy. Akik jártak Dániában, azok azt is tudják, hogy a hasonlóan jó helyzetben élő svédeknél a dánok ráadásul lazábbak, oldottabbak, valamiképp „délebbiek” a mentalitásukban. A társadalom mélyen egyenlőségelvű, általános a tegeződés, s a közgondolkodásra hat az úgynevezett Janteloven, vagyis Jante-törvény, amely szerint mindenkinek arra kell törekednie, hogy átlagos legyen, ne képzelje magát többnek másoknál. Ezt a fiatal dán értelmiségiek néha úgy parodizálják, hogy a Jante sorba állítja az embereket, a magasabbakból levág húsz-harminc centit, és az alacsonyabbaknak adja, hogy mindenki egyforma magasságú legyen. De a nagyvilág ezernyi tragédiáját nézve a dánok általában belátják, hogy az egyenlőség elve mindannyiuk számára otthonossá és békéssé teszi országukat.
Mette FrederiksenA szociáldemokrata jóléti modell hosszú évtizedek alatt fejlődött ki, és a dániai választások legfontosabb tétje általában az adók és a szociális juttatások arányának alakulása. Ha túlságosan megnőnek a jól kereső középosztályt terhelő adók, akkor a „kék blokknak” nevezett liberális és jobbközép pártok kerülnek kormányra, csökkentik az adókat és persze a szociális kiadásokat is. Ez utoljára 2015-ben történt meg, amikor Lars Lokke Rasmussen, a liberális Venstre vezetője többek között a szélsőjobboldali Dán Néppárt, a DPP segítségével lett az ország miniszterelnöke. A koalícióba a liberálisok és a konzervatívok az adócsökkenést és a jóléti kiadások visszafogását vitték be, a DPP pedig elérte a bevándorlás erős korlátozását.
Dánia az egyetlen ország a világon, ahol hivatalosan bevezették a „gettó” fogalmát. Az elsősorban szegény bevándorlók lakta, lepusztult körzetekre és a benne lakókra külön jogszabályokat hoztak, amelyek célja a bűnözés visszaszorítása és a fiatalkorúak legalább részleges kiemelése a gettó mentalitásából.
A gyerekek egyéves koruktól kötelezően bölcsődékben töltik a napjaikat, ahol a „nyugati” szokásokra nevelik őket. A gettón belül elkövetett bűncselekményeket súlyosabban büntetik, vagyis paradox módon aki egy elegáns környéken rabol ki egy gazdag embert, az enyhébb büntetést kap, mint aki a gettóban lop. Szigorúan szabályozzák az új menekültek letelepülését, és igyekeznek új otthonokba kiemelni a lakók egy részét. A gettórendszer sokakban jogos ellenérzést kelt, bár érdemes elgondolkodni a „no go zóna” és a dán gettó közti felfogásbeli különbségen. Az előbbi kizárólag a külvilág érdekeit nézve lezárja és nyomorúságban hagyja a legszegényebbek negyedeit, az utóbbi feltörné a gettót, és integrálná legalább a fiatalabb, képlékeny lakóit.
Ahogy az történni szokott, a jobboldali kormány alatt az adók csökkentése miatt vissza kellett fogni a jóléti kiadásokat, amivel a vesztesek természetesen nem értettek egyet. A dán gazdaság versenyképességének egyik oka a munkaerőpiac rugalmassága. Munkát vállalni és a feleslegessé vált dolgozót elküldeni egyaránt könnyű. Ezt a relatíve magas munkanélküli-segély és az egyéb jóléti juttatások teszik társadalmilag elfogadhatóvá, amihez viszont adók kellenek. A szociáldemokraták, akik a 20. század nagyobbik részében, még a náci megszállás alatt is az országot kormányozták, a hangulat változását megérezve a jóléti állam megvédésének programjával indultak neki a 2019-es választásoknak. Nyíltan kimondták, hogy a szociális kiadások felemeléséhez, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez a jómódúaknak, a cégeknek az eddiginél nagyobb adót kell fizetniük. Nemrég egyébként a finn szociáldemokraták is adóemeléssel kampányoltak és nyerték meg a választásokat. Adóemeléssel ott lehet választást nyerni, ahol a polgároknak van szociális lelkiismeretük, ismerik a gazdaság alapvető törvényszerűségeit, és persze biztosak abban, hogy a befolyó adókat a rászorulók és nem a korrupt politikusok, oligarchák kapják. Alighanem ilyen az igazi demokrácia, amelyben érvényesül az egyéni szabadságjogok és a közösségi felelősségtudat összhangja.
A szociáldemokraták választási programjából azonban mégsem az adóemelés bátor vállalása vált nemzetközileg ismertté.
Mette Frederiksen, a párt fiatal vezetője és miniszterelnök-jelöltje úgy döntött, hogy a migráció kérdésében lényegében elfogadja jobboldali elődeinek szigorúan korlátozó politikáját. Baloldali fordulat a gazdaságpolitikában, szkepszis a bevándorláspárti javaslatokkal szemben. Mette Frederiksen meg is fogalmazta, hogy a szabályozatlan globalizáció, a tömeges bevándorlás és a munkaerő szabad áramlásának az árát az alsóbb osztályok, esetünkben tehát a szegényebb dánok fizetik meg.
Értelmezésében a liberális világkereskedelem és a parttalan migráció a szociáldemokrácia alapját, a tőkések és a dolgozók közti „társadalmi szerződést” rombolja szét. Pártja ennek jegyében támogatja a burkaviselés tilalmát, az észak-afrikai menekülttáborok felállítását, a nem nyugati bevándorlók számának a korlátozását és a hírhedt ékszertörvényt. Ez utóbbi jegyében a gazdag menedékkérőknek Dániába érkezve le kell adniuk a legértékesebb vagyontárgyaikat. Ennek jegyében három év alatt mindössze egy autót és párt tízezer eurót foglaltak le, így szimbolikus jelentőségű maradt, de jól el lehet rajta vitatkozni.
A múlt heti parlamenti választáson a szociáldemokraták viszonylag szerény győzelmet arattak, hiszen csak egy plusz mandátumot kaptak 2015-höz képest, míg a „bukott” Rasmussen pártja kilenc új képviselővel végzett a második helyen. De a szélsőjobboldali DPP valósággal összecsuklott a választásokon, huszonegy mandátumot vesztett, és így eljátszotta a jobboldali blokk kormányalakítási esélyét. Bár Rasmussen megpróbálta nagykoalícióra hívni a szociáldemokratákat, Frederiksen helyette a „vörös blokk” baloldali pártjaihoz fordult. Tervei szerint szocdem kisebbségi kormányt alakít a Szocialista Néppárt, rövidítve SF, a Vörös-Zöld Szövetség és a szociálliberálisok külső támogatásával. Mind a kommunista gyökerű SF, mind a liberálisokból kiszakadt szoclib párt jó pár mandátumot nyert, miközben programjukban vannak eltérő elemek is. A szoclibek heves kritikusai a migrációellenes politikának, a szocialisták távlatos célja pedig az úgynevezett népi szocializmus megvalósítása.
A dán parlamentbe a kétszázalékos bekerülési limit miatt tíz párt jutott be, ráadásul Grönland és a Feröer-szigetek is két-két párttal képviselteti magát, így egy kisebbségi kormányzást elvileg nehéz összehozni. De a társadalmat a konszenzuskeresés kultúrája jellemzi, és a szélsőjobboldal megroppantásával ez a hagyomány tovább erősödött. A szociáldemokraták a migrációellenes politika elfogadásával lényegében nem nyertek, csak a szavazatvesztést kerülték el, de így is ők alkotják a parlament, a Folketing legnagyobb frakcióját. A szélsőjobboldal meggyengítésével egész Európának üzentek. Migrációs politikájuk pedig feladja a leckét más szocialista, szociáldemokrata pártoknak is. A migráció egyrészt humánus kihívás, másrészt kétségtelenül a liberális globalizáció, a harmadik világ kizsákmányolásának a következménye.
