A Zsivágó-hadművelet

2015. május 10. 20:26

Ötvenes évek vége, a KGB Oxfordba küldi Fjodor Panfjorovot. Feladata nem könnyű: meg kéne akadályozni a Zsivágó doktor angol kiadását. A dolog nem sikerül, ám a parasztíró eljut egy yorkshire-i sertésfarmra.

Feltrinelli nevére ma már alighanem igen kevesen emlékeznének, ha az olasz kommunista kiadó nem vitte volna magával a Zsivágó doktor kéziratát Moszkvából Itáliába. De magával vitte, és nem kis szenzációt okozva Borisz Paszternák regénye meg is jelent olaszul 1957 novemberében. Az angol fordításon akkor már elkezdett dolgozni a St. Antony’s College-ban oxfordi mentorom, Max Hayward, egy olyan példányból, amelyet korábban Jurij Katkov orosz emigráns történész csempészett ki táskájában Moszkvából.

Amikor a szovjet titkosszolgálat ezt megtudta, sürgősen kerestek valakit, akit kiküldhetnének Oxfordba az angol fordítás kiadásának megakadályozására. Alighanem abban reménykedtek, hogy Borisz Paszternák ott élő testvére, Lydia Pasternak Slater (akit talán meg lehet zsarolni vagy fenyegetni) rá tudja beszélni Max Haywardot arra, hogy a könyv egyelőre ne jelenjen meg.

Függetlenül attól, hogy Haywardnak esze ágában sem volt a kiadóval már aláírt szerződést felbontani, a KGB elég rosszul választott, amikor Fjodor Panfjorovot küldte ki Oxfordba. Panfjorov harmadrangú proletkultos parasztíró volt, aki ismerte Paszternákot, de a költővel sohasem barátkozott. Másrészt viszont mint a Legfelső Szovjet elnökhelyettese és ismert orosz író teljesen megbízhatónak látszott a nehéz „pártfeladat” végrehajtására. Ezért a „szervek” anyagilag jól ellátták Panfjorovot, és még azt is engedélyezték, hogy az angliai útra magával vigye szép arcú, cobolybundás feleségét. Papíron tehát hivatalos út volt, amit azzal indokoltak, hogy mint mezőgazdasági szakértőnek, Panfjorovnak egy yorkshire-i sertésfarm működését kell tanulmányoznia.

Egy dologról azonban nem értesítették Panfjorov angliai vendéglátóit: az író idült alkoholizmusban szenvedett, s éppen utazása előtt engedték ki egy szanatóriumból, ahol elvonókúrán volt. Igen ám, de Londonban a szovjet követség Panfjorov érkezése alkalmából fogadást rendezett, ahol ő megint felhajtott a garatra, és napokig képtelen volt abbahagyni a csuklást. Oxfordba már betegen érkezett, éppen csak szót válthatott Lydia Pasternak Slaterrel, illetve Haywarddal, máris kórházba kellett szállítani. Napokig élet és halál között lebegett, háttérben a hisztériásan sivalkodó feleséggel. Max Hayward és barátja, Katkov mindent megtett, hogy az orosz vendég meggyógyuljon – későbbi tanúsága szerint Katkov többször értekezett telefonon Panfjorov moszkvai kezelőorvosával.

Minderről akkoriban Max számolt be nekem, aki Panfjorov gyógykezelését így kommentálta: „Mindegy, hogy mi a véleményem erről az emberről és írói képességeiről. Keresztény ország vagyunk, segítenünk kell rajta.” Csodával határos módon Panfjorov jobban lett. Röviddel felgyógyulása után Hayward be is mutatott neki, azzal, hogy a magyar forradalmat nem „ellenforradalmárok” és nyugati ügynökök, hanem hozzám hasonló fiatalok csinálták, de abból, ahogy a szovjet író akkor viselkedett, az volt az érzésem, egyáltalán nem érdeklik a tények, teljesen elfogadja a hivatalos propaganda idevonatkozó szövegeit.

Csak nemrégen, jóval Max halála után tudtam meg, hogy miután sikerült Panfjorovot visszarángatni az életbe, megbarátkozott a szovjet rendszer ádáz ellenségének kikiáltott Haywarddal – együtt utaztak fel Yorkshire-be, Max szűkebb hazájába, ahol a Zsivágó doktor munkás származású fordítója még szüleinek is bemutatta az illusztris vendéget és cobolybundás feleségét.

Az oxfordi küldetésről ott valószínűleg nem esett szó, ám Panfjorov betegségéről Max nekem egyszer még mondott valamit, ami megragadt emlékezetemben. Fiatalkorában Panfjorov proletkultos volt, jól ismert emigráns kommunista írókat és politikusokat, s talán ezzel függött össze, hogy önkívületi állapotában, a halál szélén ezt hörögte betegágyán: „Bela Kun! Bela Kun!” Vagyis lázálmában arra a személyes ismerősére gondolt, akit a szovjet titkosszolgálat 1938-ban koholt vádak alapján tarkólövéssel kivégzett. Talán lelkifurdalás gyötörte, hogy akkor, a nehéz időkben nem tudott segíteni egy ártatlannak vélt elvtársnak.

A történetnek nem túl jó a vége. Megrovást talán nem, de dicséretet Panfjorov biztosan nem kapott oxfordi küldetésének kudarca miatt. A Zsivágó doktor hamarosan megjelent angolul, és ennek fontos szerepe volt abban, hogy 1958-ban Paszternáknak ítéljék oda az irodalmi Nobel-díjat. Maga Panfjorov pedig már 1960-ban elhunyt, de legalább abban a tudatban, hogy életében egyszer járt Angliában, megnézhette Oxfordot és a yorkshire-i sertésfarmot, ahol saját szemével láthatta és tanulmányozhatta a hanyatló kapitalizmus virágzó állattenyésztését.