A világ második legnagyobb diktátora kinyomott egy aranyozott súlyzórudat a kormánya ülésén

2018. november 3., 12:01

Szerző:

Türkmenisztán fővárosában asgabatban éppen most zajlik a súlyemelő-világbajnokság, amelynek a sikerét Gurbanguly Berdimuhamedow, a közép-ázsiai diktatúra vezetője azzal szemléltette, hogy kinyomott egy  aranyozott súlyzórudat a kormánya ülésén - hívja fel a figyelmet a 444. Teljesítményét hatalmas ováció fogadta.

Türmenisztánnak rendkívüli tehetségű diktátora van, aki énekelt már szerenádot országának gitár kíséretében, beállt a DJ-pult mögényert ralibajnokságot és lóversenyt is majdnem, csakhogy a megbokrosodó páratlanujjú patás levetette magáról. Szereti, ha arkadagnak, minden türkmének védelmezőjének szólítják, de Gurbanguly Berdimuhamedow – akinek a Asgabatban 21 méteres lovasszobrot állítottak – ugyanolyan veszélyes, amennyire infantilis. a 2007 óta hatalmon lévő elnök Türkmenisztánja évről évre az utolsó előtti helyen végez az emberi jogi szervezetek, a Freedom House és az Amnesty International listáin, csak Kim Dzsong Un Észak-Koreája van mögötte. Az elnököt tavaly februárban választották meg újabb hét évre a szavazatok 90 százalékával, ami előtt a politikai vezetés eltörölte a felső korhatárt is, ami azt jelenti, hogy Gurbanguly Berdimuhamedow – aki az előző diktátor, Saparmurat Niyazov fogászaként kezdte  politikai pályafutását – örökre elnök maradhat. Független türkmén média nincs, ami a sajtószabadságot illeti, a Freedom House jelentése Eritrea és Észak-Korea mellett Türkmenisztánt a 178. helyre teszi a világ országainak sorában. Azt a néhány újságírót, aki jellemzően külföldi orgánumoknak ír, üldözik, az ellenzéki személyiségek folyamatos hatósági fenyegetése ellen pedig az ENSZ kínzás elleni bizottsága is szót emelt.