A túlélő – Benjamin Netanjáhú ötödször

2019. április 18. 18:15 - szerző: Hajdú Tímea

A legnagyobb kérdés minden politikus számára egy választáskor, hogy vajon van-e út a győzelemhez. Az évek során Benjámín Netanjáhú mindig megtalálta ezt az utat. Hiába indult ellene kitüntetett tábornok, el tudta adni a választóknak, hogy ő jobban vigyáz majd Izrael biztonságára. Valószínűleg az is segített, hogy a kampány utolsó napjaiban ígéretet tett a júdeai és szamáriai zsidó települések annektálására. A győzelemhez megint sikerült eljutnia, a kérdés csak az, hogy a bírósági eljárások közepette, az erősödő nemzetközi nyomás terhe alatt vajon meddig tart még az útja.

Az izraeli választások estéjén Beni Ganc, a balközép Kék-Fehér párt jelöltje tapsolók tömege előtt jelentette be, hogy győzött. Az eredmény még nem volt hivatalos, de több tévétársaság és internetes lap is közölte az ellenzék győzelmét. Akik Izraelben a késő esti bejelentés után gyorsan lefeküdtek, azok reggel arra a hírre ébredhettek, hogy mégis Benjámín Netanjáhú nyert. A már magas százalékos feldolgozottság melletti eredmények azt mutatták, hogy Netanjáhú karrierjének legjobb eredményét produkálta a Likud párttal, és jobboldali–vallásos koalíciójával várhatóan ő alakíthat kormányt. A 120 fős Knesszetben a jobboldali koalíció 65 mandátumot nyert, míg a baloldali és arab pártok 55-öt. A részvétel 68 százalékos volt, és több mint harmincezer érvénytelen szavazatot adtak le, ami miatt több párt is újraszámlálást követelt. Az arab izraeli lakosság minden idők legalacsonyabb részvételét produkálta, mindössze 50 százalékuk ment el szavazni. Ennek egyik oka, hogy több palesztin csoport is bojkottot hirdetett.

Izraeli választások
Fotó: MTI/EPA/Jim Hollander

A választási kampány szinte nem is volt kampánynak nevezhető egészen az utolsó napokig. A szavazókat a miniszterelnök úgy rázta fel az utolsó pillanatban, hogy egyrészt összeomlást, földindulást vizionált arra az esetre, ha Ganc nyer, másrészt néhány nappal a választás előtt bejelentette, hogy annektálja a ma Transzjordániának nevezett, a bibliai Júdea és Szamária területén fekvő zsidó településeket. Győzelmének másik oka, hogy Ganc, akinek az édesanyja magyar származású holokauszttúlélő, nem tudott kellő bizalmat ébreszteni a szavazókban. Magát politikailag pártatlannak titulálta, de a biztonsági és a telepesmozgalmak kérdésében szinte azonos vonalat képviselt Netanjáhúval. Ganc volt az izraeli seregek főparancsnoka a 2014-es gázai háború alatt, és több évtizedes katonai szolgálata miatt megbecsült szereplője volt az izraeli közéletnek. Kampányüzenete az volt, hogy elég volt Bibiből – ahogy a miniszterelnököt becézik –, jöjjön most már más. Úgy tűnik, ez nem volt elég a választóknak. Az izraeli kormánykoalíciókat általánosan jellemzik a kompromisszumok, a veszekedések és a szakadások, de Ganc baloldali–arab koalíciója még a jobboldaliaknál is gyengébb fonálból volt szőve.

Ötödik győztes választása után kijelenthető, hogy Netanjáhú a világpolitika egyik legnagyobb túlélője. Soha nem győzött igazán nagy különbséggel, a mostani 26,45 százalék a legjobb eredménye. A nemzetközi politikában, főképp az Obama-adminisztráció idején, elszigetelődött, bár az amerikai támogatás azért megmaradt. Az állandó külső és belső támadások ellenére sikerült még az arab országokkal is olyan kapcsolatot kialakítania, amely nem volt egyértelműen ellenséges. Híres ellenfelei otthon is, külföldön is rég eltűntek a politikából. Az ellene felhozott korrupciós vádak tárgyalása még hónapokig elhúzódhat. Úgy tűnik azonban, hogy az izraeli szavazók még nem akarják tudni, mi jön majd Netanjáhú után.

Sok nyugati politikus és elemző számára a telepesmozgalmakat támogató, az ENSZ-ben bibliai idézetekkel teli, elsöprő beszédeket tartó Netanjáhú sikere érthetetlen. Mivel egyesek csak az izraeli–palesztin-konfliktust látják az országgal kapcsolatban, magát a miniszterelnököt is csak olyan politikusnak vélik, akinek népszerűsége abból fakadt, hogy egyre inkább hajlik az egyállami megoldás felé. Van azonban egy népszerűségi szempont, amelyet sokan nem vesznek figyelembe, és ez az, hogy éppen az ő regnálása alatt ért csúcsra az izraeli gazdaság, 2000 óta folyamatosan évi háromszázalékos növekedést produkált. Hatalmas sikereket ért el a mezőgazdaság területén, hiszen hetven év alatt sivatagos pusztából mezőgazdasági exportőrré vált az ország. Különösen kiemelkedő a techcégek és startupok világméretű hódítása. Netanjáhú 2009-ben, tíz évvel első miniszterelnöki bukása után gazdasági érvekkel kampányolt. A tejjel és mézzel folyó Kánaán azért még nem köszöntött be, az infrastruktúrával különösen sok gond van, a választás után például a teljes vonatközlekedés lebénult. A magas bevándorlás miatt nagy a verseny a munkavállalói piacon, ami okoz elégedetlenkedéseket. De az ellenzék nem tudott recepttel szolgálni, hogyan irányítanák jobban a gazdaságot.

Netanjáhú legnagyobb kampányígérete a zsidó telepek annektálása volt. Az izraeli–palesztin rendezésben az elmúlt két évtizedben az izraeli telepesmozgalmat egyöntetűen elítélte a nemzetközi közösség. Bár a kilencvenes évek lényegében sikertelen tárgyalásai során az izraeli politikusok még készek voltak vállalni a telepesek kitelepítését, mára azonban már nem ez a helyzet. Bár a nemzetközi vélemény nem változott, mára több mint 400 ezer zsidó él Transzjordánia, valamint Kelet-Jeruzsálem területén.

A mozgalomnak még mindig vannak tagjai, akik összetákolt telepeken élnek, amelyeket időnként lerombol az izraeli kormány, de mára a legtöbb telep az izraeli hadsereg által védett virágzó kertvárosi övezetté nőtte ki magát. Sokan ma már nem vallási vagy cionista meggyőződésből költöznek oda, hanem a jó életkörülmények miatt. Ilyen település például Shiloh városa 45 kilométerre Jeruzsálemtől, ahol a templom felépítése előtt a szent sátor állt. A négyezres lélekszámú helység a nemzetközi jog szempontjából illegális, viszont kevés esély van rá, hogy bármilyen oldalú izraeli kormány kiengedné a kezéből.

Bonyolultabb a helyzet a mára szinte teljesen arab lakosságú Hebronnal, amely Júdea területén van. A judaizmus egyik legszentebb városa, ahol a római kiűzetés után kétezer éven át mindig éltek zsidók egészen 1948-ig, amikor a jordániai hadsereg fennhatósága alá került, s még a zsidóság által otthagyott jelképeket is mind elpusztították. Hebronban található a patriarchák, vagyis Ábrahám, Izsák és Jákob sírja, amelyet zsidó tiltakozás ellenére az UNESCO palesztin világörökségnek nyilvánított. Ma Hebronban mindössze pár száz vallásos zsidó telepes él állandó katonai védelem alatt.

Kérdés, hogy Netanjáhú kész-e arra, hogy az egész világ ellenkezése ellenére is izraeli fennhatóság alá vonja a telepeket. Ezt valószínűleg még Donald Trump kormánya sem támogatná. Ugyancsak kérdés, hogy az annektálás felvetése nem egy amerikai béketerv elleni megelőző védekezés volt-e. Az izraeliek tudják, nem sok esélyük van arra, hogy de jure elismertessék a föld feletti jogaikat, de miközben a palesztinok visszautasítanak minden ajánlatot, és nemzetközi fórumokon próbálják átnyomni a palesztin államot, addig Izrael benépesíti a földet és felépíti a városait.