A szovjet mentalista

1952-ben Leningrádban tanuló kíváncsi egyetemistaként egyik barátommal jegyet váltottunk a Filharmónia kistermébe Wolf Messing pszichológiai kísérleteire. (Így hirdették.) Melléktárgyként az újságíró szakon pszichológiát is tanultunk, mégpedig egy olyan tankönyv alapján, amelyről rossz nyelvek azt állították (nem alaptalanul), hogy bármelyik oldalán üsse is fel az ember, vagy az októberi forradalomba vagy Pavlov akadémikus Rafael nevű majmába ütközik. Hasonló szellemben fogant az a Darwin- és Lenin-idézetekből kavart szósszal nyakon öntött előadás is, amelyet a „kísérletek” előtt egy okostojás tartott arról, hogy a gondolatátvitel, amelynek szem- és fültanúi leszünk, nem csalás, nem ámítás, hanem tökéletes materialista magyarázattal bír. Utána megjelent a színen maga a Mester (néhány évvel később már az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság érdemes művésze), egy alacsony termetű, középkorú férfiú, jókora zsírpárnával a tarkóján, és felszólította a közönséget, hogy mialatt ő hallótávolságon kívülre távozik, tűzzünk ki neki feladatokat.

Így szabtuk meg például, hogy menjen oda a 7. sor 2. székén ülő polgártársnőhöz, vegye ki a retiküljéből az ott található kisollót, háromszor forduljon meg vele a saját tengelye körül, majd tegye be az ollót a 22. sor 8. ülésén helyet foglaló polgártárs szivarzsebébe. Messing ezután bejött, és lengyeles kiejtésű oroszsággal előadta: az a kérése, hogy közben valaki közülünk mindvégig fogja lazán a csuklóját, és magában diktálja a feladat soron következő mozzanatát. Az első „médiumot” véletlenül személyesen ismertem: biztos, hogy nem tégla volt. Messing megindult ezzel az általunk kiválasztott kísérőjével, meg-megállt, de aztán határozottan odament a hölgyhöz, nagy bocsánatkérések közepette kinyitotta a retiküljét, és pontosan végrehajtotta a feladatot. Aztán több más hasonlót is.

Hitler halála

A róla szóló igen bőséges szakirodalomban (cikkek, interjúk, önéletrajz) ezt hol közönséges gondolatátvitellel magyarázta, hol pedig azzal, hogy ő a csuklóját lazán fogó és a feladatot magában diktáló személy szívdobogása és légzése ütemének változásait, izzadását, pillantásait érzékelve következtet arra, hogy mit kell tennie. Amikor öt évvel később Moszkvában, Herzen utcai lakásán interjút készítettem vele, azt mondta: nem a szavak a fontosak, amelyekkel diktálnak neki, hanem a kép, amely az őt kísérő önkéntes „médium”, illetve azt érzékelve az ő agyában közben megjelenik. Ekkor jutott eszembe, hogy az említett leningrádi bemutatón Messing egy ízben megszakította a feladat végrehajtását, és elég nyersen a helyére küldte csuklóját fogó „kísérőjét”. Az illető, S. A. diáktársam utóbb bevallotta nekem, hogy egy ponton azt kezdte magában magyarul ismételgetni, hogy „nyald ki a...” Lehetséges, hogy az a kép jelent meg Messing agyában, amint ezt éppen megteszi?

Wolf Messing 1899-ben született egy Varsó közeli városkában. Zsidó iskolákban – héderben és jesivában – tanult, de aztán felismerték különleges adottságait (olvassa mások gondolatait, hipnotizálni tud, a jövőbe lát, fakír módjára napokig képes tetszhalott állapotban leledzeni stb.), és egy cirkusszal kezdte járni a világot. Saját állítása szerint fellépett Berlinben, Párizsban, Brazíliában, Japánban, Ausztráliában. Találkozott többek között Sólem-Aléhemmel, hosszasan csevegett Einsteinnel, Freuddal, Saljapinnal, Piłsudski marsallal. Utóbb bebizonyosodott, hogy az általa megadott helyen és időben, amikor szerinte Einstein és Freud vizsgálta képességeit, a pszichoanalízis atyja bizonyíthatóan nem tartózkodott ott. Lehetséges, hogy más visszaemlékezései is csak ennyire voltak hitelesek. Legendájához tartozott például az, hogy egyszer nyilvánosan megjósolta Hitler halálát, ezért a Führer halálra ítélte és kerestette.

1953 után felidézte, hogy több ízben találkozott Sztálinnal és Berijával. (Lengyelország német megszállásakor, 1939-ben Messing a Szovjetunióba menekült, a háború alatt esztrádegyüttesekkel járta a frontokat, és lépett fel szovjet katonák előtt.) Elbeszélése szerint Sztálin oly módon ellenőrizte hipnotizőri képességét, hogy megparancsolta: az Állami Bankban nyújtson át a pénztárosnak egy üres papírlapot, azt sugallva neki, hogy az egy egymillió rubel átadására utasító hivatalos irat. A pénztáros át is adta a kívánt összeget, majd amikor rájött, hogy csak egy tiszta papírlapot tart a kezében, infarktust kapott. A „kísérletet” Berija, a KGB főnöke személyesen felügyelte.

Zárt kiadás

Egy másik alkalommal, amikor a vezér fia, Vaszilij Sztálin a légierő általa mentorált labdarúgóklubjával Gorkijba utazott, figyelmeztette a Generalisszimuszt, hogy ne engedje Vászját a csapattal együtt menni. És valóban: a futballistákat szállító repülőgép lezuhant, de Sztálin fia, mivel vonaton tette meg az utat, megmenekült. Messing utóbb azt állította, 1948-ban azért mondta le ashabadi szereplését, mert megérezte a két nappal később bekövetkező pusztító földrengést. Egy interjúban kijelentette, hogy már évekkel előbb pontosan tudta szeretett felesége halálának napját, és ettől volt mindig depresszióra hajlamos.

Annyi bizonyos, hogy Wolf Messing különleges képességeit akadémiai intézetek vizsgálták. És amire máig sincs hiteles adat: minden bizonnyal nem csak civil intézetek. A KGB-előd NKVD egy Alekszandr Barcsenko nevű orvos vezetésével már 1924-ben felállított egy titkos „neuroenergetikai” laboratóriumot, ahol például a passzív és az aktív gondolatátvitel lehetőségét vizsgálták. Hiszen ha van rá módszer, hogy mások gondolataiba belelássunk, nem szükséges fáradságos munkával kémkedni az ellenséges tábornokok vagy a hazai diverzánsok tervei után. Ha az információ (adott esetben például: parancs) telepátia útján továbbítható, meg van oldva a nagy mélységben tartózkodó, rádión nem elérhető tengeralattjárókkal való összeköttetés problémája. Ezek a kísérletek olyan nyilvánvaló kudarccal végződtek, hogy már a hatvanas-hetvenes években beszüntették őket, és feloldották titkosságukat, akárcsak nemrégiben azoknak a zárt kiadásban megjelent folyóiratokét is, amelyeknek anyagaira a cikkünk elején idézett stuttgarti tudós támaszkodott.

Mivel fizetett?

Ami viszont az éppen negyven éve elhunyt mentalista egyéb tevékenységét illeti, abban máig is sok a homályos pont. Hiszen szinte bizonyosra vehető, hogy jól fizető „esztrádfellépéseinek” (ez volt a hivatalos besorolásuk) lehetővé tételéért ő is fizetett valamivel: módszerekkel, gondolatokkal, méghozzá nem a saját gondolataival. Erre vonatkozó munkásságának leírása azonban nyilván olyan archívumokban található, amelyeknek titkosságát alighanem még nagyon-nagyon sokáig nem szüntetik meg.