A román államfő szerint a román kormány nincs felkészülve az uniós elnökségre

2018. november 12., 17:23

Szerző:

A jobboldali államfő, Klaus Iohannis a román demokrácia balesetének nevezte a Viorica Dancila vezette bukaresti szociálliberális kormányt, amely szerinte nincs felkészülve arra, hogy 2019. január 1-jétől átvegye az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

Az államfő a megyei jogú városok polgármestereinek hétfői tanácskozásán intézett újabb támadást az általa Dragnea-Dancila kabinetnek nevezett kormány ellen, arra utalva, hogy azt valójában – a priusza miatt a kormánytisztségektől eltiltott – Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök irányítja a háttérből. Iohannis szerint a jelen pillanatban politikai szükségszerűség a kormány lecserélése.

Klaus Iohannis
Fotó: Facebook

Felidézte, néhány napja még reménykeltőnek nevezte, hogy a belpolitikai viharok dacára az európai ügyek és az elnökség előkészítése terén az elnöki hivatalnak eddig sikerült együttműködnie a bukaresti kormánnyal és Brüsszellel.

– Azóta teljesen elfajultak a dolgok: a kormánynál már nem tudnak szót érteni egymással a különböző szakterületek felelősei, azok pedig, akiknek az európai ügyekkel kellene foglalkozniuk, távoznak, vagy távozásra kényszerítik őket

– mondta Iohannis.

Az elnök arra reagált, hogy szombaton váratlanul bejelentették Victor Negrescu európai ügyekért felelős, a küszöbön álló román uniós elnökség előkészítésével megbízott tárca nélküli miniszter lemondását.

Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök szerint azonban fel sem merül, hogy Románia ne lenne képes ellátni az uniós elnökséggel kapcsolatos feladatokat. Rámutatott, hogy az elnökséget nem egy ember készítette elő, és Dancila miniszterelnök hamarosan új tisztségviselőt jelöl Negrescu helyére. A román média úgy tudja: a kormányfő George Ciamba külügyi államtitkárra bízná a feladatot.

Romániában nem először fordul elő, hogy a jobboldali elnök és baloldali kormány közötti, sokszor személyeskedésig fajuló nyilatkozatháború külpolitikai témákat is érint. A mostani vádaskodás nemcsak a soros uniós elnökséggel függ össze. Az Európai Parlamentben várhatóan kedden voksolnak arról a határozattervezetről, amely a jogállamiság megsértésére hivatkozva javasolja Románia elmarasztalását. Várhatóan ugyancsak kedden teszi közzé az Európai Bizottság a román igazságszolgáltatás helyzetéről készült legújabb – az előjelek szerint szintén kritikus hangvételű – jelentését Romániáról az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) keretében.