A közép bajnoka – Donald Trump legesélyesebb kihívója ma Joe Biden
A demokrata oldalon sokan már a tavaly novemberi félidős országos referendumot is 2020 főpróbájának tekintették, amelynek a mélyen gyűlölt Donald Trump volt a fő tétje, jóllehet maga az elnök nem is szerepelt a szavazólapokon. Novemberben azonban nem sikerült elérni a távolabbi célt, s elsöprő „kék hullámmal” egyciklusú elnököt csinálni Trumpból. A hasító gazdaság ellenére a novemberi választások azonban rávilágítottak az elnök sebezhetőségére 2020-ban.
A zsigeri Trump-ellenességtől fűtve az egekbe szökött a demokrata választók részvétele, s így sikerült visszaszerezni a nagyon fontos képviselőházat. Ennek segítségével a Fehér Ház politikailag sakkban tartható lesz egészen az elnökválasztásig. A demokraták számára további jó hír volt a váratlanul széles körű republikánus vereség a rozsadövezetben, különösen azokban az államokban, Pennsylvaniában, Michiganben, Wisconsinban, amelyek 2016-ban Trumpot váratlanul a Fehér Házba röpítették. Washingtonból követve az eseményeket véleményem szerint 2020-ban is az lesz az elnök, akinek sikerül majd behúznia a történelmi ipari hátország kulcsállamait.
Ilyen politikai háttérrel nem meglepő, hogy a demokraták vérszemet kaptak, s már két tucatnál jár a párt elnökjelöltségéért indulók száma. A jól ismert és az országosan még alig jegyzett aspiránsok együttes tábora hűen tükrözi a Demokrata Párt ideológiai spektrumát, amelynek súlypontja Trump-elnök hatására még inkább balra tolódott. Nem meglepő, hogy az élcsoportban olyan prominens politikusok foglalnak helyet, mint Bernie Sanders és Elizabeth Warren, akik egymást túllicitálva kínálnak olyan populista-liberális társadalmi programot – beleértve az általános állami egészségbiztosítást, a 15 dolláros minimálbért, az ingyenes állami felsőoktatást, az óriáscégek szétbontását, a Green New Dealt –, amelynek kivitelezésére ma nincs reális esély a politikailag végletesen megosztott, a nagy változások szempontjából cselekvőképtelen Washingtonban. Ráadásul felmérések tanúsítják, hogy az ilyen radikális politikai program nincs is ínyére a bizonytalan szavazók hatalmas táborának, akik a mérleg nyelvének szerepét játsszák az elnökválasztásokban.
Ezt a problémát ismerte fel Joe Biden, aki április végén úgy szállt ringbe a demokrata elnökjelöltségért, hogy riválisaival ellentétben nem tett közzé részletesen kidolgozott választási programot. Csupán egy stratégiai szempontot hangsúlyozott, hogy Donald Trump egzisztenciális veszélyt jelent az amerikai értékrendszerre és demokráciára, ezért mindenáron elejét kell venni, hogy 2021 januárjában ismét ő legyen a Fehér Ház gazdája. E tekintetben a jelöltaspiránsok közül leginkább ő van azonos hullámhosszon a novemberben felpaprikázott demokrata választókkal, akiket nem annyira a minimálbér és a nemzeti zöld program érdekli, hanem az, hogy 2016 kolosszális választási kudarca után ki tudja legyőzni Trumpot.
Ám nem csak Biden látja úgy, hogy csaknem fél évszázados politikai tapasztalattal a tarsolyában, benne nyolc évvel Barack Obama alelnökeként ő a legalkalmasabb jelölt a mostani elnök legyőzésére. A Demokrata Pártban sok a lelkes támogatója, s a közvélemény-kutatásokban rögtön az aspiránslista élére ugrott, utcahosszal megelőzve Sanderst, Warrent és másokat. Kampányához dől a pénz, az első napon mindjárt több mint hatmillió dollár. Jellemző, hogy Biden már az elnökjelölti küzdelem startvonalánál sem annyira a párton belüli riválisaiban gondolkozik, hanem Trumpban. A hipotetikus párosításokban a legtöbb felmérés alapján Bidennek van a legjobb nyerési esélye Trump ellen. Ezzel az elnök is tisztában van. Twitter-üzeneteiben nem véletlenül fókuszál máris annyira az „álmatag”, de annál veszélyesebb „Joe”-ra.
Hiba volna azonban az indokoltnál többet olvasni a korai felmérésekbe, ugyanis nem zárható ki, hogy Biden jó mutatói nem kis mértékben a rendkívül magas szintű országos ismertségét tükrözik. Bár gyakran kerülnek ki kezdeti éllovasokból a végső elnökjelöltek, nem ritka az ellenkezője sem. Például Hillary Clinton 2008-ban az elején vezetett, de a végén Obama nevetett. Mindazonáltal a körülmények mai állása szerint nem kicsi a valószínűsége annak, hogy a Demokrata Párt jövő nyáron Milwaukee-ban tartandó konvencióján Joe Bident választják meg elnökjelöltnek. Nagy kérdés, hogy mit kell másképpen csinálnia, mint Clintonnak, ahhoz, hogy legyőzhesse Trumpot.
A legfontosabb követelmény talán a 2018-as nagyon magas demokrata választási részvétel fenntartása. Hogyan? Clintonnal szemben Biden népszerű a pártban, nincsenek elitista beütései, nem annyira távolságtartó, sőt, olykor a túlzottan közvetlen modorával kerül kisebb-nagyobb bajba, különösen a nőknél. Clinton elképesztően nagyot hibázott azzal, hogy nem összpontosított a rozsdaövezetre, mivel Obama vélt politikai örököseként azt eleve a zsebében érezte.
Biden látja, hogy jól felturbózott kampánnyal ebben földrajzi térségben kell nyernie, vissza kell hódítania a „Trump-demokratákat”, a Clinton és a demokrata vezérkar által magára hagyott, „elfelejtett” fehér fizikai munkásokat, akik a legutóbbi elnökválasztáson átálltak Trumphoz, s ezzel eldöntötték a választás kimenetelét. A kampányban Bidennek kapóra jön, hogy a rozsdaövezet egyik kulcsállamában, Pennsylvaniában született és nőtt fel, s jó kapcsolatai vannak a vezető szakszervezetekkel, köztük azokkal, amelyek 2016-ban Trump javára mozgósították tagjaikat. Kampánya úgy fogja őt reklámozni, mint a munkás- és középosztály felemelésének igaz bajnokát, szemben az opportunista, öncélú Trumppal. Végül Bidennek a Demokrata Párton belül mérsékelt, a zsigeri Trump-ellenességen túlmutató, centrista platformot kell képviselnie. Olyat, amely nem viszi bele Sanders, Warren és a párt radikális fiatal szárnya által szorgalmazott „demokratikus szocializmus” politikai csapdájába. Ez utóbbinál jobban semmi más nem garantálná Trump újraválasztását, mivel elriasztaná a győzelemhez nélkülözhetetlen bizonytalan szavazókat, akik a baloldali szélsőségtől ugyanúgy félnek, mint a trumpizmusnak nevezett jobboldalitól. Biden támogatni fogja például a nagyvállalatokat és gazdag családokat kedvezményező trumpi adócsökkentés valószínűleg részleges visszavonását, és a 15 dolláros szövetségi minimálbér fokozatos bevezetését a jelenlegi 7,25 dollárral szemben. Nem fogja azonban felkarolni az aktivista liberális oldal olyan megvalósíthatatlan javaslatait, mint például az ingyenes felsőoktatás és az alanyi jogon járó állami egészségbiztosítás. Két öreg harcos lesz tehát valószínűleg az elnökválasztási ringben. A 72 éves Trump és a 76 éves Biden. Boksz!
