A konzervatív Die Welt leszedi a keresztvizet a kelet-európaiakról

A mai Kohl–Orbán-találkozó előtt alaposan leszedi a keresztvizet néhány kelet-európai államról a német keresztény pártokhoz közel álló konzervatív .

2016. április 19., 10:36

A kommentár azt írja, hogy képmutatás, nem keresztényi a térségben tapasztalható félelem, kőszívűség az idegenekkel szemben.

Magyarországon és Lengyelországban nem sok maradt ’89 szelleméből azon kívül, hogy mindkét kormány szorgalmasan bekasszírozza az uniós támogatásokat. Orbán azt hangoztatja, hogy már csak Keleten védik a nyugati értékeket, a mókás csak az, hogy ezt egy illiberálissá vált egykori antikommunista adja elő, akinek hangját felerősíti szellemi testvére Kaczyński, az egészet pedig Putyin tervelte ki, akitől joggal kell tartani.

Jogos persze a félelem az iszlámtól, a kettős társadalomtól, a terrortól. Ám ki kell mondani, hogy amikor ezek az országok megtagadják a szolidaritást, akkor semmiképpen sem a megalapozott aggodalomról van szó – hogy meg kell tartani a civil társadalmat benne a nők és a melegek egyenlő jogaival, a hatalmi ágak megosztásával és a sajtószabadsággal. Itt egyértelműen dohos, premodern felfogást lehet tetten érni.

Orbán megvetésre méltó kijelentései a menekültekről inkább az újpogányságot idézik. Kelet-Európát egykor leginkább a toleráns, soknemzetiségű K und K-kor alakította ki, nem pedig a nemzeti függetlenség, amit manapság főként arra használnak ki, hogy tekintélyelvű rendszereket honosítsanak meg és piszkálják a kisebbségeket. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy megértsük, milyen, máig feldolgozatlan kisebbségi érzések bújnak meg az olyan kifejezések mögött, mint tisztaság és hagyomány.

Nem véletlen, hogy a cinikus Orbán és a cseh elnök már csak megvetéssel tud gondolni Európa ’89-es újraegyesítésére. Akkor már inkább boltolnak Putyin elvtárssal és a koncentrációs táborokat idéző kínai tőkésekkel. De velük szemben ott vannak az olyanok, mint Kertész Imre, Nádas Péter vagy Konrád György, akik a diktatúrát bírálva gyakran kiáltottak segítségért a rendszerváltás előtt és után is. Őket olvasni még ma is a legjobb ellenszer a patetikus féligazságokkal és a legarcátlanabb hazugságokkal szemben. Csak remélni lehet, hogy Kohl, az elkötelezett európai nem hagyja, hogy Orbán olyan edzőpartnert csináljon belőle, aki mormogva egyetért a másikkal.

(Klubrádió/Szelestey Lajos)