A kényszerből megválasztott reformer – Ferenc pápa töretlenül kiáll a szegények mellett

2018. június 21. 21:05 - szerző: Szénási Sándor

A most 81 éves Ferenc pápát az átmenet emberének szánták, ehhez képest 2013 márciusa óta ül a trónon, és az eredetileg kijelölt szerepéhez képest igencsak karakánul viselkedik. Mit tehet a Vatikán reformere, és mit nem? Az alábbi beszélgetés hosszabb változata a Klubrádióban, A világ urai című műsorban hangzott el. Kamarás István vallásszociológust kérdeztük.

– Ha a Ferenc körüli vitákat, a pápát utálókat vagy csupán az általa szorgalmazott változásoktól tartókat, és a másik oldalon a Vatikán megújulásának híveit nézzük, utólag is kérdés, hogy ha a modernség ügyében még mindig ennyire megosztott az egyház, miért választották meg éppen őt.

– Egyrészt a pápaválasztók belső köre átalakult az utóbbi időkben, ma már nemigen lehet olyan lobbit megalakítani, amely egy olasz pápát emelne trónra. Sokáig felülreprezentáltak voltak az olaszok, ami igazságtalanság, hiszen a világ katolikusainak nagyobb része még csak nem is európai, sőt a rendszeres vallásgyakorlók többsége is Afrikában vagy Dél-Amerikában él. A helyzet tehát megérett a váltásra. Ferencet egyébként nem elsőre választották meg, nyilván vita volt. Számomra az a legvalószínűbb, hogy patthelyzet alakult ki, és a többség úgy gondolhatta, hogy ha nem tudnak dönteni, akkor azt odázzák el: legyen pápa ez az idős, tüdőbeteg jezsuita, akit az Úr Jézus előbb-utóbb magához fogad, vagy ő maga mond le, addigra pedig valamelyik front megerősödik.

– Vagyis mivel a különféle frakciók kölcsönösen kizárhatták egymás jelöltjeit, támadt egy vákuum, és befutott egy dél-amerikai püspök, aki amúgy sosem kerülhetett volna a pápai trón közelébe.

– Ez egy valószínűsíthető vélekedés. De azt azért láttuk, hogy már a konkurensei között is volt számos harmadik világbeli jelölt. Erdő Péter a hetedik-nyolcadik helyen állhatott, nem előbb, és más európai sem. Más potenciális jelöltek pedig már kiöregedtek. Martini bíboros például kiváló reformpápa lehetett volna.

– Lássuk a hétköznapi ember szempontjából, milyen egyház legfőbb vezetője lett Ferenc. Ha a hívő elment a papjához, és megkérdezte, mit gondol az egyneműek házasságáról, a válasz az volt, hogy tilos. A terhességmegszakítás? Tilos. A fogamzásgátlás? Tilos. Csupa tagadással találkozott. Most ez kicsit másképp van?

– Az első problémát tegyük félre egy kicsit, és nézzük az utóbbiakat. A lelkipásztorok 80-90 százaléka elfogadja a tabletták használatát, az elvált és újraházasodott, tisztes keresztény életet élőknél pedig támogatja a szentséghez járulást. Mondhatni ez egy 30-40 éve működő „civil” engedetlenségi mozgalom az egyházon belül, amely ezeket a dolgokat a hívők lelkiismeretére bízza. Ezzel a gyakorlattal kellett vagy kellett volna minden pápának szembenéznie, és ehhez igazítani a Vatikán megnyilvánulásait.

– De ez a gyakorlat betiltható és visszavonható is lehet, nem?

– Nem. Az egyház papjainak döntő többségét kellene ehhez kiátkozni. Szó sincs azonban ilyesmiről.

– De hát szembemennek az egyház tanításaival.

– Nem egészen, mert az is az egyház tanítása, hogy ezek lelkiismereti döntések, és hogy a hívek hitérzékenységét is komolyan kell venni.

– Mi a helyzet az eutanáziával?

– A passzív eutanáziát az egyház régóta támogatja. De most térjünk vissza a melegek házasodására, itt a biztosíték valóban mindig kivágódik. Egyes országok papjai és hívei odáig mentek el, hogy teljes mértékben szeretni kell ezeket az embereket, és az, hogy valaki meleg, önmagában nem bűn. Ezt a viszonyulást tette magáévá Ferenc pápa, aki azt is mondta egy melegnek, hogy „Isten teremtett téged ilyennek”. Ennél többet nem mondott és nem is tett. VI. Pál pápa, aki nagyon okos ember volt, egyetlen hibát követett el, azt, hogy a bíborosi testülettel szemben a születésszabályozás ügyében hozott egy kisebbségi határozatot.

Vatikáni általános kihallgatás
Fotó: MTI/AP

– Amit „az engedetlen” papok megengednek, vagy amit Ferenc enged, az egyfajta liberalizmus a szó eredeti jelentésében, vagyis csupán elviselést, eltűrést jelent?

– Ez ennél bonyolultabb. Ferenc a jézusi tanítást követi, amely szerint nem az ember van a szombatért, hanem a szombat van az emberért; tehát a törvény van az emberért, és nem fordítva. Ebben a szellemben Ferenc pápa ferences szíve szerint támogatná az elvált újraházasodott hívek szentséghez járulását, de jezsuita eszével okkal tart az emiatt bekövetkező egyházszakadástól.

– Marad a szavak bújócskája.

– Ferenc azt mondja, hogy vegyük mindig figyelembe az adott körülményeket, az egyéni sorsokat, amelyek felülírhatják a hivatalos utat.

– De emiatt feszültség támad a hívőkben. A morális, lelkiismereti igazságok és a tanítások folytonos egyeztetése állandó kihívás.

– Ott lehetnek feszültségek, ahol nincs az előbb említett széles körű és papok által is támogatott engedetlenségi mozgalom.

– Nézzünk más problémákat is, amelyek kezelésében megerősödött Ferenc reformáló híre. A papi nőtlenség ügyében tett nyilatkozataira gondolok, arra a mondatra, hogy az a pap, aki még nem tett fogadalmat, és megnősült, megmaradhat ebben az állapotában.

– Ferenc pápa tudja, hogy jó néhány országban követelik a hívők és a papok is, hogy a cölibátus legyen alternatív, de okosan felmérte esetleges ez irányú döntése súlyos kockázatát. Volt itt egy érdekes eset, ami nem Ferenchez kapcsolódik ugyan, de mutatja, hogy az egyház tud rugalmas is lenni. A kommunizmus idején a cseh földalatti egyházban a püspökök pápai engedéllyel házas embereket szenteltek fel. Ebből azonban nem lehetett precedens, tehát mit tett a Vatikán? A rendszerváltás után áttette őket a görögkatolikus egyházba. Ehhez azért vegyük hozzá, hogy jó néhány országban követelik hívők és papok is, hogy a cölibátus legyen alternatív.

– Ferenc reformersége olyannyira elfogadott, hogy nemrég, amikor egy régi barátja közölt egy beszélgetést vele, elterjedt, hogy a pápa szerint nincs pokol. A világ rögtön elhitte.

– Pedig a barát és a sajtóiroda is cáfolt. De van itt valami ennél izgalmasabb. Egy kamasz lány kérdezte a pápától, hogy az apja, aki ateistaként halt meg, a pokolra került-e. Ferenc azt mondta, ha valaki tudatosan eltávolodik Istentől, akkor saját magát a pokolba helyezi. Tegyük hozzá: az ateista nem feltétlenül távolodik el Istentől, inkább nincs vele viszonya. A pápa azt is mondta, hogy a pokolról egyébként mi csak annyit tudunk, hogy az ördög ott van, a többiben nem vagyunk biztosak.

– Itt van tehát egy sok tekintetben felszabadítóan viselkedő és beszélő pápa, akitől az egyház megújítását is várják, vagyis tetteket egy modern, befogadó Vatikán érdekében. Hol vannak ezek a tettek?

– A második vatikáni zsinat végén több püspök meghirdette a szegények egyházát, amihez sok százan csatlakoztak, főleg Latin-Amerikából. Ezt hívták katakombapaktumnak, és Ferenc ennek a paktumnak megfelelően vállal rendkívül radikális kiállást a szegények, a kizsákmányoltak mellett, aminek a menekültek ügyének támogatása is része. Az ezek iránt érzéketlen konzervatívok ezért sem szeretik őt, és ez a magyar püspöki kar egy részére is igaz. Bár mintha javulna az arány, Beer Miklós püspökön kívül három-négy püspökünk is megszólalt óvatosan a menekültek mellett. Azért említek óvatosságot, mert aki menekültpárti, az szükségképpen tagadja a kormány politikáját, szembehelyezkedik vele.

– Vagyis a szegények melletti töretlen kiállás teremthet majd egy új Vatikánt?

– Szerintem Ferenc ezt akarja, ezt teszi.