Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni!

A kelta tigris megtorpant – Írország a választások után

2020. február 22. 18:00 - szerző: Hegyi Gyula

Leo Varadkar leköszönő ír miniszterelnök egy ideig a szerencse fiának érezhette magát. Az apai ágon indiai származású, meleg mivoltát nyilvánosan vállaló orvos-politikus harmincnyolc évesen került Írország élére. Népszavazások sorozatával formálta át a sokáig mélyen katolikus államot modern demokráciává. A minap megtartott parlamenti választások azonban – egyelőre legalábbis – ellehetetlenítették Varadkar kormányzati pozícióját.

Az eddigi kormányfő elfogadtatta az írekkel a melegházasságot, az abortuszt, megszüntette az istenkáromlás büntethetőségét. Kormányzása alatt szárnyalt a gazdaság, a hajdan Nyugat-Európa szegényházának tartott országot mostanában kelta tigrisként emlegetik gazdasági sikerei miatt. A Brexit révén pedig egy időre Európa egyik legtöbbet szereplő politikusa lett. Kitartó következetességgel verte le Theresa May brit miniszterelnök suta Brexit-tervezeteit. Elérte, hogy az EU vezetői alapelvként rögzítsék: mivel Írország az unió tagja marad, az Egyesült Királyság pedig kilép belőle, ezért a közösség a vitatott kérdésekben Dublin oldalára áll. Miniszterelnöksége legfényesebb órájának azt tartották, amikor a brit kormány 2017-ben kénytelen volt elfogadni, hogy semmiképp sem lehet ismét határellenőrzés a köztársaság és Észak-Írország között.

A Brexit elleni harca az uniós bürokraták, Párizs és Brüsszel sztárjává tette Leo Varadkart. A maradáspárti brit sajtó keserű iróniával emlegette, hogy mennyivel tehetségesebb kormányfő, mint a Downing Street 10.-ben akkor szerencsétlenkedő kollégája. De az egykori egészségügyi, majd szociális miniszterből lett Varadkar elfeledkezett arról, hogy az egyszerű ír emberek számára a mindennapi megélhetés fontosabb az európai egység magasztos gondolatánál. A neoliberális gazdaságpolitika árnyékában leépültek a közszolgáltatások, hosszúra nőttek a kórházi várólisták, drágult a lakhatás, magas (12 százalék fölötti) lett az ifjúsági munkanélküliség. Így a 2020 februárjában megrendezett parlamenti választások fő témája nem a Brexit, nem Leo Varadkar európai sikere, hanem a lakhatás, az egészségügy, a munkahely, a nyugdíj lett. Az otthoni szociális kérdések elhanyagolása megbosszulta magát, a miniszterelnök pártja (Fine Gael) elvesztette a választásokat. A vereséggel szembesülve a még mindig csak negyvenegy éves politikus be is jelentette, hogy nem próbálkozik koalíció összehozásával, hanem ellenzékben folytatja pályafutását.

Az Ír Köztársaságot hosszú évtizedeken át két párt, a liberális-konzervatív Fine Gael és a valamivel baloldalibb Fianna Fáil kormányozta. Fénykorukban a két párt együttesen a mandátumok 80 százalékát birtokolta az ír nyelven Dáilnak nevezett parlamentben. Most együtt is csak 45 százalékot tudtak elérni, vagyis más nyugat-európai országokhoz hasonlóan Írországban is elporladt a két nagy néppártra épülő rendszer. Varadkar pártja, a Fine Gael (Ír Család, más fordításban Ír Törzs), amely az Európai Parlamentben a Néppárt tagja, ezúttal csak a harmadik lett, 35 mandátummal. A Brüsszelben a liberális Újítsuk meg Európát frakció tagjaként politizáló Fianna Fáil valamivel jobban szerepelt, 37 képviselői hellyel. A párt neve meglehetősen romantikus, magyarra a Sors Katonáiként fordítható, de mára lényegében liberális erővé vált. A legutóbbi ciklus alatt kívülről támogatta Leo Varadkar kisebbségi kabinetjét, így annak bukása közvetve őket is megrendítette.

Választások Írországban Mary Lou McDonald, az ír ellenzéki Sinn Féin párt elnöke támogatóinak körében Dublinban 2020. február 9-én
Fotó: Peter Morrison

A választások győztesének egyértelműen a Sinn Féin (jelentése Mi Magunk) számít. Bár ugyanúgy 37 mandátumot kapott a 160 fős Dáilban, mint a Fianna Fáil, esetében ez komoly előretörést jelent. A Sinn Féin erősen baloldali és erősen nemzeti párt. Az EP-ben az Európai Baloldal (korábbi nevén a kommunista) frakció tagja. Elkötelezett híve az ír sziget újraegyesítésének, és a sziget mindkét részén jelen van. A külvilág sokáig elsősorban azt tudta róla, hogy az IRA, azaz az Ír Köztársasági Hadsereg politikai szárnya, és egyes vezetői Észak-Írországban a fegyveres harcokban is részt vettek. Északon sokáig az a Gerry Adams volt a legismertebb arca, akit a brit hatóságok terrorcselekményekkel is megvádoltak. Adams egyike volt azoknak az Észak-Írországban megválasztott képviselőknek, akik nem foglalták el helyüket a brit parlamentben, így tiltakozva hazájuk „megszállása” ellen. Bár a Sinn Féin jelenleg is tovább folytatja a Westminster bojkottját, Észak-Írországban megpróbálkozott a britbarát erőkkel való koalíciós kormányzással.

A Sinn Féin déli szárnyáról eddig kevesebbet hallottunk, hiszen IRA-kapcsolata miatt sokáig megvetett pária volt az Ír Köztársaságban. Az északon dúló véres polgárháború idején csak egy százalék körüli eredményt ért el délen. A köztársaság lakóinak többsége elvben ugyan támogatja az ír egység gondolatát, de ezt nem tartja politikai prioritásnak. Sőt ha a szegényebb Északkal való egyesítés miatt magasabb adókat kellene fizetniük, akkor többen elleneznék, mint támogatnák.

A Sinn Féin délen most azért tudott megerősödni, mert, bár nem adta fel az újraegyesítés gondolatát, kampányát a szociális kérdésekre hegyezte ki. Joggal mutatott rá a lakhatási költségek nyomasztó emelkedésére, az egészségügy rossz helyzetére, és az európai trenddel szemben nem a nyugdíjkorhatár emelését, hanem csökkentését (66-ról 65-re) ígérte meg. A fiatalok között lényegesen jobban szerepelt, mint a két hagyományos párt. Továbbra is szeretne egy népszavazást a sziget egyesítéséről, de csak 2025-re íratná ki, amikorra a Brexit és az esetleges skót függetlenség hatása valóban érezhetővé válna. A párt sikerében kiemelkedő szerepe volt annak, hogy Mary Lou McDonald személyében olyan dinamikus női vezetőt talált, aki már nem az IRA fegyveres merényleteire, hanem a szociális kérdésekre emlékezteti a szavazókat.

Mivel a parlamentben egyik nagy párt sem szerzett 23 százaléknál több mandátumot, és összesen tíz párt képviselői ülnek benne, a kormányalakítás előreláthatóan nehezen fog menni. Leo Varadkar pártja egyértelműen nemet mondott a Sinn Féinnel való koalícióra, míg a Fianna Fáil valamivel bizonytalanabb ebben a kérdésben. A két hagyományos párt természetesen egymással is kormányt alakíthat, de ez könnyen tovább erodálhatná a táborukat, még népszerűbbé téve a politikai elit által „kitaszított” Sinn Féint. Azt sem lehet kizárni, hogy spanyol módra néhány hónap huzavona után újabb választásokat kell kiírni.

Bár a magyar közgondolkodásban a nacionalizmus a jobboldalhoz kötődik, a Sinn Féin a Skót Nemzeti Párttal, a katalán köztársasági erőkkel és más kisebb pártokkal együtt a nemzeti függetlenség és a társadalmi egyenlőség elvét egyszerre képviseli – legalábbis programjában, hiszen valódi hatalomra még egyikük sem jutott.