A hét aforizmája

Az aforizma a francia szellem legjellegzetesebb megnyilvánulása, tipikusan francia műfaj. A XVI. századtól napjainkig virágzik, s máig élvezetes szórakozást nyújt azoknak, akik kedvelik az elmés, ironikus, eredeti gondolatokat, az emberi társadalom természetéről vagy visszásságairól alkotott bölcs, tömör és egyedi ítéleteket.
Íme:

Ha valami használna a nemzetemnek s ártana egy másiknak, nem javasolnám uralkodómnak, mert elsősorban ember vagyok s csak azután francia; szükségszerűen vagyok ember s véletlenül francia.

Charles-Louis de Secondat,
La Brede és Montesquieu grófja
La Brede 1689. 1. 8. – Párizs 1755. 2. 10.

Francia regényíró és filozófus.
Birtokos nemesi családból származott. Jogot tanult, 1714-től a bordeaux-i parlamenti bíróság tanácsosa, majd elnöke.

Szellemének formálódásában az antikvitás, a római demokrácia és a sztoikus gondolkodás, illetve a természettudományok játszottak döntő szerepet, 1717-23 között érdeklődését az orvostudomány, a fizika és a botanika kötötte le.

1725-ben eladta törvényszéki tisztségét, egyre több időt töltött Párizsban. 1728-31 között beutazta fél Európát, hogy a különböző politikai rendszereket és a gazdasági életet tanulmányozza. Ausztriából átruccan Magyarországra, ahol a középkori feudalizmus fennmaradásának egyik kirívó példájával találkozik, majd Olaszországba, Németországba és a Németalföldre vezet az útja. Huzamosabb időt tölt Angliában, hogy tüzetesen tanulmányozza alkotmányos rendszerét. Három év múltán tér vissza vidéki otthonába, s ott dolgozza fel utazásának tapasztalatait.

Életének utolsó huszonöt évében mindössze tízszer látogat el Párizsba, akkor is csak néhány hónapra.

Hírnevét az 1721-ben megjelent Perzsa levelek (Lettres persanes) című levélregényével alapozta meg, amely elsősorban az Orléans-i Fülöp régenssége alatti társadalom politikai, vallási és erkölcsi szatírája, a fikció szerinti két, Párizsban tartózkodó perzsa főúr levelezése nyomán.

1734-ben teszi közzé Elmélkedés a rómaiak nagyságának és hanyatlásának okairól (Considération sur les causes de la grandeur des Romains et de leur décadence) című esszéjét, amelyben azt elemzi, hogyan vonta maga után a szabadság és a republikánus eszmények eltűnése a birodalom bukását.

1734-től tizennégy éven át A törvények szelleméről (De l’esprit des lois) című művén, élete legjelentősebb alkotásán dolgozott, amelyben az állam keletkezésének magyarázatára tett kísérletet. A kormányzati formák közül az angol típusú, ún. parlamentáris monarchiát tartotta ideálisnak hazája számára. Rousseau e mű ismeretében, azzal vitázva írta meg a maga Társadalmi szerződését.

Montesquieu eszméinek az európai gondolkodás fejlődésében való jelentősége még francia irodalomtörténeti jelentőségét is felülmúlja.

/Forrás: Világirodalmi Kisenciklopédia, 1984; Gondolatok könyve, 1962/