A hágai bíróság elkezdte vizsgálni a Fülöp-szigeteki gyilkosságokat

2018. február 8., 19:52

Szerző:

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) bejelentette, hogy megkezdte annak a panasznak a kivizsgálását, ami Rodrigo Duterte elnököt és több magas rangú kormányzati tisztségviselőt emberiség elleni bűncselekményekkel vádol. A hírt a Fülöp-szigeteki államfő szóvivője jelentette be – közölte az MTI.

A jogász Jude Sabio 2017 áprilisában nyújtotta be panaszát. Beadványa szerint Duterte „ismételten, folyamatosan és rutinszerűen” követett el emberiség elleni bűncselekményeket, elnöksége alatt pedig általánossá vált kábítószer-kereskedők és más bűncselekmények feltételezett elkövetőinek meggyilkolása. Duterte ezzel több ezer filippínó meggyilkolásában bűnrészes.

Harry Rogue szóvivő közölte, hogy Duterte áll a vizsgálat elé, mert elege van a vádaskodásokból. Az elnök korábban már „ostobának, álszentnek és hasztalannak” nevezte a hágai bíróságot, az európai jogászokra pedig azt mondta, hogy „romlottak, buták és borsónyi agyuk van”.

A férfi, aki 16 évesen már embert ölt, pár napja luxusautókat zúzatott be az adócsalókkal harcolva éppen arra készül, hogy az alaptörvényt megváltoztatva meghosszabbíttatja elnöki mandátumát.