A Facebook kitiltott néhány szélsőjobboldali hangadót, Donald Trump azonnal cenzúrát kiáltott

2019. május 5., 07:01

Szerző:

Donald Trump amerikai elnök bírálta a hét végén a közösségi médiát működtető cégeket, gyakorlatilag a Demokrata Párt eszközének nevezte őket, miután a Facebook vezetése gyűlöletbeszéd miatt kitiltotta a portálról Louis Farrakhant, az Iszlám Nemzete nevű amerikai szervezet vezetőjét és több más, szélsőjobboldali publicistát. Trump közölte, hogy figyelni fogja az amerikai állampolgárok cenzúrázását a közösségi médiában. Ezt a bejegyzését többször megismételte pénteken és szombaton. Korábban már kifejtette, hogy szerinte e cégek elfogultak a konzervatívokkal szemben, többeket - név szerint megnevezte, hogy kiket - igazságtalanul tiltottak ki. Az érintett társaságok visszautasították a vádat. 

A Facebook a zsidóellenes megnyilvánulásairól hírhedt Louis Farrakhan mellett kitiltotta platformjairól (a hozzá tartozó Instagramról is) Alex Jones és a tavaly májusban Budapesten is előadást tartó Milo Yiannopoulos szélsőjobboldali publicistát is, akik a megítélése szerint összeesküvés-elméleteik miatt váltak méltatlanná arra, hogy publikálhassanak. Alex Jones Infowars című portálját 2018 augusztusában már eltávolította a Facebook, de az Instagramról mostanáig nem.

Világháborús centenárium - Franciaország
Fotó: MTI/EPA/REUTERS/Benoit Tessier

Az IT-óriás szóvivője közleményt adott ki csütörtökön, amelyben hangsúlyozta, ideológiai tartalmuktól függetlenül mindig betiltották azokat a személyeket és szervezeteket, akik és amelyek erőszakot és gyűlöletet hirdetnek vagy támogatnak. Széles körben vizsgáljuk e szabály potenciális megszegőit, és ez vezetett mai döntésünkhöz az említettek oldalainak eltávolításáról.

Jones internetes portálján tisztogatásnak minősítette a kitiltást.

A Facebook korábban ígéretet tett arra, hogy erőteljesebben lép fel a platformjain megjelenő gyűlöletbeszéd ellen, miután különböző emberjogi szervezetek már két év óta - lényegében a virginiai Charlottesville városban történt összecsapások óta - erre ösztökélik a közösségi platformok működtetőit. Ennek megfelelően az FB idén márciusban a fehérek felsőbbrendűségét hirdető személyeket és szervezeteket tiltott ki.