14 éven aluli gyerekek szöktek az agymosásból

Sikeres szökésen van túl 28 mautirán fiatal. Az Al-Kaida észak-afrikai szárnyától léptek meg. Hírügynökségi jelentések szerint úton vannak hazafelé.

2010. november 22., 15:22

Mauritán katonai források szerint a fiatalok még kiskorúak, néhányuk még csak 14 éves. Az Al-Kaida táborban többször bántalmazták őket és az agymosásukhoz is nekiláttak már. A fiatalok szökése annak a munkának az eredménye, amelyet a mauritán hadsereg az utóbbi időben folyatott az Al-Kaida ellen. November elején hat fiatal már megszökött az Al Kaida táborából - írta az

Afriport.

Ezek a szökések pont jókor jöttek a Nouakchotti kormánynak, amely vissza akarja téríteni az eltévelyedett ifjakat a mérsékelt iszlámhoz.

Egy júliusban elfogadott törvény szerint minden olyan mauritán, aki korábban terrorista volt, vagy köze volt bármely terrorista szervezethez, ha feladja magát, más, enyhébb elbírálás alá esik. Ez például azt is jelentheti, hogy börtön helyett, felügyelet alatt ugyan, de szabadon mozoghat.