Az életmentő műtét ellenére még mindig válságos a fiatal nő állapota, akit csütörtökön gázolt el a vonat Zuglóban

2019. szeptember 13., 15:58

Szerző:

A rendőrség vizsgálja egy csütörtöki vasúti gázolás körülményeit. A kórház arról tájékoztatott, hogy a zuglói megállóban elgázolt fiatal nő válságos állapotban van.

A MÁV pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, csütörtökön 13.38-kor Zugló megállóhelyen a tehervonat elütött egy fiatal nőt. A balesettel kapcsolatban rendőrségi vizsgálat van folyamatban.

A vasúttársaság kiemelte, hogy a baleset az állomáson folyó peronfelújítás kordonnal elkerített munkaterületén kívül, a már elkészült, az utasforgalom számára átadott részen következett be. A munkák miatt azon a szakaszon 80 kilométer/órás sebesség helyett csak 40 kilométer/órával mehetnek a vonatok. Az eddigi vizsgálatok szerint a tehervonat betartotta a korlátozást.

– A peronon a baleset időpontjában néhány utas várakozott csupán, a hangosbemondón a vonat érkezése előtt három-öt perccel többször elhangzott, hogy a megállóhelyen hamarosan vonat halad át – tették hozzá.

Közlekedés - Budapest - Vasútállomás felújítása
Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Flóris István, Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet főigazgató-helyettese közleményében azt írta, csütörtökön 14 óra 40 perckor vittek be a mentők egy fiatal nőt súlyos, életveszélyes koponya-, mellkas-, hasüregi és végtagsérülésekkel a traumatológiai intézetbe.

– Állapotát átmenetileg sikerült stabilizálni, csütörtökön életmentő műtéti beavatkozásokat végeztek el rajta. A sérültet az intenzív osztályon kezelik, állapota továbbra is válságos

– közölte.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.