Nagyon unják már a zenélő utat a mernyeiek, éjszaka is hallani a zajt

2020. január 4., 10:18

Szerző:

A gyorsforgalmivá alakított 67-es főút tavasszal átadott szakaszának egy 600 méteres részén zenél az út, ha az autók végighajtanak rajta. A mernyeiket azonban zavarja a zaj, amit a közeli településeken éjszaka is hallani – derül ki az RTL Klub Híradójából.

A speciális útburkolaton végighajtó autósok a Republic 67-es út című számát tudják megszólaltatni. A csak pár száz méterre található Mernye lakosai azonban nem rajonganak érte.

– Olyan, mint egy rossz lakodalmas zene. Förtelmes, mondhatnám. Szörnyű, különösen, ha két-három autó megy rajta, akkor az csúcs. Akkor össze-vissza szól mindenféle módon

– nyilatkozta egy helyi lakos a csatornának.

Egy másik helyi lakos lánya elmondása szerint Aszódon éjszaka is hallja a zajt, de állítólag Somogygesztiben is hallható.

Az RTL Klub érdeklődésére a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. közölte, hogy a zenélő szakasz kialakítása előtt hét lehetséges helyszínt vizsgáltak. Olyat kerestek, ahol a zajterhelés a jogszabályoknak megfelelő, és a legkevésbé zavarja a környezetet. Hivatalos panasz pedig eddig nem érkezett hozzájuk, de ha lesz ilyen, akkor majd döntenek a további intézkedésekről.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.