A berlini magyar nagykövet a német köztévénél reklamált a magyar menekültválságról szóló film miatt

2019. szeptember 8. 11:54 - szerző: 168 Óra

Hivatalos levélben tiltakozik Györkös Péter berlini magyar nagykövet a ZDF-en szerdán bemutatott, "A döntés órái: Angela Merkel és a menekültek" című dokumentumfilm miatt - írja az Index.

A film a 2015-ös menekültválság magyarországi történéseit mutatja be a Keleti pályaudvartól Angela Merkel dolgozószobájáig. A berlini magyar nagykövet a ZDF intendánsának írt nyílt levelében amiatt tiltakozik, mert szerinte a film valóságtól idegen, és néhol már a becsületsértés határát súroló propaganda Magyarországgal és Orbán Viktorral szemben.

EU10 - Felzárkóztunk vagy lemaradtunk? címmel konferencia Bud Györkös Péter
Fotó: Soós Lajos

A levélről először hírt adó Azonnali kiemeli, hogy Györkös szerint a film azt a látszatot kelti, mintha a Keleti pályaudvar lett volna a migrációs válság kiindulópontja, holott több, mint ezer kilométerre van az EU és a schengeni övezet külső határától.

A német közszolgálati tévé azóta már reagált is a tiltakozásra: biztosak benne, hogy a dokumentumfilmben úgy mutatták be az eseményeket, ahogyan azok tényleg megtörténtek.

Györkös nyílt levele itt olvasható, a ZDF dokumentumfilmjét pedig itt lehet megnézni, de mindkettőt németül.