Závecz Research: A Fidesz támogatóinak is tetszik az MSZP-Párbeszéd programja

2019. május 20. 09:10 - szerző: 168 Óra

A kormánypárt szavazóinak több mint négyötöde is támogatja az MSZP és a Párbeszéd szövetségének európai programját – legalábbis ez derült ki a baloldali összefogás által megrendelt friss kutatásból. A Závecz Research felmérése szerint a 750 eurós európai minimálbér bevezetését tíz kormánypártiból legalább hét támogatja. Igaz, sok fideszes azt hiszi, hogy ezt Orbán Viktor ígéri nekik.

Ezer fő személyes megkérdezésével mérte meg a Závecz Research az MSZP és a Párbeszéd „Szociális Európa” víziójának támogatottságát. A reprezentatív felmérés eredménye szerint a kiemelt öt pontnak kimagasló támogatottsága van, még a fideszesek körében is. Egyes tételeknél azonban a társadalmi csoportoknál megfigyelt különbségek további értelmezésre is okot adhatnak.

Az MSZP és a Párbeszéd összefogásának európai programjában szerepel annak követelése, hogy legyen egységes európai minimális bér, minden tagállamban nettó 750 euró, vagyis nagyjából 240 ezer forint. Az MSZP-Párbeszéd szavazók körében nem meglepő a magas támogatottság (93 százalék), ahogyan a DK-szimpatizánsok esetében sem (89 százalék), hiszen ők is hasonló programmal – igaz, számszerű vállalás nélkül – kampányolnak.

A Jobbik és az LMP szavazói körében is magas ennek a javaslatnak a támogatottsága (92 százalék), ami ugyancsak nem meglepetés, hiszen a néppártosodó Jobbik a „bérunióval”, az LMP pedig szintén az európai minimálbér bevezetésével indul a választáson.

Meglepő azonban, hogy a Fidesz szavazói körében is kiugróan magas az MSZP és a Párbeszéd programjának támogatottsága, egészen pontosan 76 százalék. 

Hasonlóan érdekes számok olvashatóak a minimálnyugdíjjal kapcsolatban. A szocialisták és a zöldek koalíciójának programja szerint minden tagállamban legalább 300 eurót, azaz 95 ezer forintot kellene kapnia minden nyugdíjasnak. Ez osztotta meg legkevésbé a társadalmi csoportokat, még a 18-29 évesek 79 százaléka is egyetértett vele, az MSZP-Párbeszéd bázisának 81 százaléka szintén. Érdekesség, hogy a DK, illetve a Jobbik-LMP körben ennél magasabb számok jöttek ki, míg előbbi esetében 83, addig utóbbinál 86 százalékos támogatottsági szint. A Fidesz körében is sokan egyetértettek ezzel a javaslattal, egészen pontosan a megkérdezettek 79 százaléka.

EP-választás - Indul az MSZP-Párbeszéd kampánybusza
Fotó: Balogh Zoltán

Ennél nagyobb volt a szórás a társadalmi csoportokat illetően a minimális családi pótlék esetében. Az MSZP és a Párbeszéd közös európai programja szerint minden gyermek után nettó 150 euró, vagyis 48 ezer forint minimális családi pótlék járna az uniós országokban. Mindegyik baloldali párt támogatói körének esetében magas, közel 90 százalékos volt ennek a elfogadottsága, feltűnő azonban, hogy a diplomásoknak csak a 64 százaléka kedvelte ezt az ígéretet, 32 százalékuk pedig elutasította. Hasonlóan megosztó volt az MSZP-Párbeszéd programja a területalapú támogatásokkal kapcsolatban (járjon hektáronként 300 euró, azaz 95-100 ezer forint), amit a 60 év feletti válaszadók alig fele támogatott. Igaz, az MSZP és a Momentum szavazóinak háromnegyede és a Fidesz-szimpatizánsok 65 százaléka is a javaslat mellett áll. 

Hasonlóképp érdekes számok jöttek ki a kutatásból az egyedül az MSZP és a Párbeszéd programjában olvasható „európai diák- és hallgatói ösztöndíj” megteremtésével (évi 1000 euró, azaz 320 ezer forint) kapcsolatban. Értelemszerűen a 18 és 29 éves korosztály körében volt kiugróan magas a javaslat támogatottsága (81 százalék), viszont a diplomások körében szintén meglepően magas (24 százalékos) volt az elutasítottsága is. A leginkább a Momentum-szavazók szeretik ezt a szocialista javaslatot (85 százalék), a legkevésbé, de még így is viszonylag sokan (68 százalék), a Fidesz körében támogatják. 

Rendkívül tanulságos, hogy az MSZP-Párbeszéd által megrendelt kutatás azt is kimutatta: a megkérdezettek 38 százaléka (a kutatás szerint elsősorban a községekben élők és szakmunkások) szerint ezek a szociális javaslatok a Fidesz programjának részei.

Ami annak ismeretében mindenképpen sajátos, hogy az alábbi szociális ígéreteknek alapot adó „Szociális Jogok Európai Pillérét” a magyar kormányfő korábban „lopakodó nemzeti hatáskör-elvételnek” nevezte, és nem akarta támogatni. A Fidesz európai programot pedig utoljára 2009-ben, vagyis éppen tíz évvel ezelőtt tett le a választók asztalára, azóta nem készített hasonló dokumentumot és nem tett konkrét vállalásokat; Orbán Viktor egyetlen európai programpontja a migráció megállítása. 

Ujhelyi István, az MSZP EP-kampányfőnöke a kutatás adataival kapcsolatban a 168 Órának azt mondta: a kutatás "visszaigazolja, hogy jó úton haladunk, hogy az ellenzéki pártok közül többen is magukévá tették javaslatainkat, sőt, maguk is ezzel kampányolnak. Az MSZP tagja az Európai Szocialisták Pártjának, amelynek csúcsjelöltje, Frans Timmermans esélyt kaphat arra, hogy az Európai Bizottság következő elnökeként meg is valósítsa ezeket a javaslatokat. Az pedig nem meglepő egy olyan abszurd rendszerben, ahol az állampárt a teljes nyilvánosságot uralja, hogy sok megtévesztett szavazó a kormánypárthoz köt bizonyos programokat” – jelentette ki.