Mintegy 300 iskolának írt a Wittinghoff Tamást lejárató kamuegylet, de csak ellenzéki polgármester által vezetett településeken

2019. október 23. 10:00 - szerző: Bíró Veronika

Őszinte meglepetésünkre választ kaptunk a Megalázott Nők Védegylete nevű kamuszervezettől. Most már név is van a szervezet mögött.

A Wittinghoff Tamást lejárató Megalázott Nők Védegylete néven ismert álszervezet múlt hét végén az iskolák vezetését, a szülői munkaközösségeket és a diákönkormányzatokat szólította fel arra, hogy szervezzenek azonnali ellenállást Budaörs vezetősége ellen. Felszólították az iskolákat arra is, hogy küldjenek diákokat a november 7-i Magyar-Török csúcstalálkozó szabadtéri programjaira.

Maga a levél és a blog is igen zavaros. Budaörs polgármesterének viselkedését muzulmán hagyományoknak tulajdonítja, és a kamuszervezet szerint az önkormányzati választás eredménye miatt a migránsok betelepítése ismét fenyegeti a fővárost és a környező településeket.

Az iskoláknak a védegylet a körlevelet egy email szerint a megalazottnok@vedegylet.hu címről küldte. Ez azonban nem a valódi címük, nem lehet rá emailt küldeni, a vedegylet.hu domain ugyanis egy citromailes fiókot rejt. Írtunk a megalazottnok@citromail.hu címre, és most erről kaptunk választ. A feladó Kaltenekker Anikó. Ugyanez a név szerepel az egyetlen blogbejegyzéssel bíró oldalukon is a védegylet egyetlen adataként.

Érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy minden olyan városba küldtek a körlevélből, ahol ellenzéki polgármester került hatalomra, és ez körülbelül 300 iskolát jelent.

„Egy polgármester a város vezetője – viselkedésével sokban befolyásolhatja egy-egy település polgárainak viselkedését, gondolkozását. Meglátásunk szerint ez a fajta viselkedés megengedhetetlen”

– válaszolta arra a kérdésünkre, hogy miért szólítják fel az iskolákat az elhatárolódásra.

Megkérdeztük azt is, hogy mi köze van az iskoláknak, szülői munkaközösségeknek, az oktatásnak a polgármester botrányához.

„Annyi, hogy egy polgármester mégis csak egy település, egy közösség vezetője. Ha egy polgármester félrelép, akkor mit várunk a következő nemzedékektől?”

– tette fel a kérdést.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Arra, hogy miért szólítanak fel oktatási intézményeket arra, hogy diákokat politikai eseményre küldjenek ki, azt felelte, hogy a török elnök látogatása nem pusztán politikai esemény. Hozzátette, hogy jelenleg egyedül Törökország védi Európát attól, hogy elárasszák az illegális muzulmán bevándorlók és megsemmisítsék keresztény kultúrát. 

„Ha Törökország nem lenne, ma a muzulmán értékek dominálnának, amelyek a budaörsi polgármesterhez hasonló viselkedési formákat megengedik, hisz abban a hitben a nő csak egy eszköz, egy tulajdon”

– magyarázta a logikai kapcsolatot az állítólagos jogvédő.

Feltettük azt a kérdést, hogy a győri és Győr-környéki iskoláknak is írnak-e, hogy határolódjanak el a szexbotrányba és korrupciógyanús ügyekbe keveredett Borkai Zsolttól és a város vezetésétől, illetve azt is, hogy mi az álláspontjuk a Borkai-ügyről. A két kérdésre egy választ adott. Véleménye szerint a győri eset szimpla manipuláció, és az egész közel sem úgy történt, ahogy azt a sajtó tálalta.

„Minden tökéletesen elő volt készítve, így sem a kormány, sem a kormánypártok, sem Borkai Zsolt nem tudott érdemben máshogy reagálni, mint ahogy reagált. Ezen sajnos már nincs mit szépíteni, itt a hazugság és a manipuláció győzött, amiből Borkai Zsolt nem fog tudni jól kijönni. 1 pont Soros György javára”

– fűzte hozzá.

Ezután következett még némi abszurd vádaskodás, amiről már tényleg nehéz eldönteni, hogy vicc vagy valakinél valóban ennyire mélyre ment a kormánypropaganda. Annyit még megjegyzett, hogy bár bejegyzett civil szervezetként nem léteznek, mégis tevékenykednek. Hogy pontosan mit, az a válaszlevélből sem derült ki.