VV Fanni feltételezett gyilkosa az „elkábítani” szóra keresett rá laptopján a lány eltűnése előtt

2019. szeptember 25., 08:06

Szerző:

Az „elkábítani” szóra keresett rá laptopján B. László, a két éve eltűnt Novozánszki Fanni (VV Fanni) feltételezett gyilkosa, mielőtt találkozott a nővel - írja a Blikk. Ez arra utalhat, hogy ha a megölését nem is tervezte, mindenképpen cselekvőképtelenné akarta tenni későbbi áldozatát.

Ezt támasztja alá az a kilenc másodperces kamerafelvétel is, amely a volt valóságshow-szereplő házának teremgarázsában készült. A felvételen B. László az ölében cipeli az alélt, hiányos öltözékű lányt, majd beteszi a bérelt autójába.

– Láttam végre azt a videót is, amin a férfi rogyadozó lábbal cipeli Fannit, látszik, alig bírja el a magatehetetlen lányt, aki hiányos öltözetben van a képen, a szoknyáját külön hozza magával a gyanúsított. Miközben viszi Fannit, még egy lakóval is találkozott, aki rákérdezett, mi történt a lánnyal. Erre azt felelte, hogy Fanni ittas, ezért kell így vinnie – mondta a Blikknek Lichy József, a nő családjának jogi képviselője.

A védő szerint a lány már halott volt a kocsiban, hiszen B. László később felvett egy utast, aki a vallomása szerint a több mint 100 kilométeres út alatt semmi gyanúsat nem tapasztalt.

– A megtekintett iratok nekem arra utalnak, hogy a gyilkosa megfojthatta Fannit, majd a testét valahol a Dunába dobhatta. Szeretném cáfolni azt a tévhitet is, hogy Fanni és B. László között szerelmi vagy akár baráti kapcsolat lett volna, hiszen a férfi álnéven jelentkezett be a lányhoz, aki valószínűleg nem fogadta volna, ha tudja, ki készül hozzá. Talán rájött, hogy B. pénzt akar kicsalni tőle, ő pedig nem akart adni neki. Annyi igaz, hogy egy közös ismerősük összeismertette őket, de miután Fanni átlátott a férfi szándékain, többször már nem akart találkozni vele – mondta Lichy József.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.