Vörös István: Évismétlés
Töröljük el a 2020-as esztendőt! Úgy értem, hogy miként az olimpiát, ezt is inkább jövőre tartsuk meg. Ez megoldás lenne a kiesett termelésre. Az elmaradt adókra. Az összes ki nem osztott támogatásra. Ha most 2020 nem hozott semmit, nem baj, mert jövőre újra nekimegyünk, hátha jobb lesz. Bár, ha ugyanazt a 2020-at akarnánk megtartani, amire az idén készültünk, akkor nem segít az ötlet. Legyen az egy sikerültebb, nyugodtabb év, mint ahogy terveztük. Ha bárki tervezte volna egyáltalán. Ha nem csak rémképek halmozódtak volna hagymázas víziók és ostoba illúziók horizontján.
Ne számítsuk a termelésbe, amit most nem termeltünk meg. Hagyjunk mindent túlélni az év végéig, amely cél felé egyébként már sok kormány sok rendelete tart, aztán jövőre (azaz új idén) kezdjük újra. Persze másképp. Addigra már lelassultunk, kezdjük magabiztosan, ezért lassan. Az ember kapkodó bizonytalanságának vessünk véget. Már a dátumváltás körül nagy gazdasági gyanúk voltak egy puszta szám megváltozása okán. A minden összeomlásától való félelem. Nem történt meg, ami nem jelenti azt, hogy az összeomlás megtörténhetetlen. Az idei sok meg nem történt termelést iktassuk ki azáltal, hogy az egész évet nem hagyjuk pénzügyileg megtörténni. Ne könyveljük le. Mindent, ami elmaradt 2020-ban, bepótoljuk jövőre, 2020-ban. Az olimpia nem csúszik egy évvel, a foci-Eb sem. Csak az év csúszik egy évvel. Hasonlóra már volt példa a Gergely-naptár bevezetése idején. 1582. október 4-én, csütörtökön lépett életbe, a követő nap október 15-e lett, a köztes napok abban az évben elmaradtak. Akkor 10 napot átugrottak, most egy évet megismétlünk. Esetleg a szökőnapot ne tartsuk meg újra. Egy 365 napos 2020 talán jobb volna, mint ez a 366 napos. Bár, hogy tényleg rossz-e, azt igazán az év végén mondhatnánk meg. Hogy melyiken? A most következő szilveszteren? Amikor azt kiabálhatjuk, meghalt a király, éljen a király, vége van 2020-nak, itt az új 2020! Vagy esetleg a végleges év végén, másfél év múlva?
A nem termelést a mezőgazdaságban már régóta díjazzák. Most kapjon adókedvezményt a nem termelő autógyár, a kikapcsolt olajkút, a leállított műanyagipar. De könyörögve kérem, ezután se termeljenek annyit!
Persze, akit évismétlésre ítélnek, az megbukott.
Mi bukott meg? Az életformánk? A kapitalizmus? A fejlődésnek vélt túltermelés? Ha mindez üres prédikációnak tűnik, akkor szakítanunk kell a prédikációhoz való viszonnyal is. Elmegy valaki a templomba, meghallgatja, bólogat, és nem változik semmi. Vissza kéne térni a katarzisalapú életre. Az erőteljes tapasztalatokat teljes mértékben befogadni! Senkinek se szabad kibújnia a művészi élmények terhe alól. Hatásuk életünk megváltoztatására sarkall, a beidegzett viselkedési minták föladásra, intellektuális és érzelmi csúcsra járatásra. Fenn kell tartani a fejlődést, de elsősorban nekünk kell fejlődnünk, nem az iparnak, nem a járműparknak, nem a magántulajdonunknak.
A Föld nem a miénk. Egy rétet nem lehet megvenni, mert az ott élő növények és állatok tulajdona, illetve haszonélvezetbe kapott bérleménye. A tulajdon nem szent. Ha túl komolyan vesszük, van benne valami szentségtelen. Semmi sem teljesen magán, de nem is az államé. Az élethez való jog kell fölülírjon mindent. Az in- diai dzsain vallás hívei seprűvel a kezükben járnak, és söpörnek maguk előtt, nehogy rálépjenek egy élőlényre. Ilyesféle szellemi és lelki söprűvel kell magunk előtt tisztogatnunk, nehogy a mozgásunkkal kárt okozzunk.
Egy apró vírus elérte, amire a józanság rég rászánhatta volna magát. Megálltunk. Döbbenetes érzés. Fölülök a biciklire, végigmegyek az Andrássy úton, autó alig. Ember alig. Valamelyik indiai városba besétált egy évek óta nem látott cibetmacska. Áll a világ. Ha nem világtalan volna, most az ő szemével is láthatnánk. De mivel az, tudnunk kell, ha megharagszik, nem fog válogatni, ki volt jó hozzá, ki nem.
Töröljük 2020-at, mint egy hibát. Vagy inkább az előtte levő évtizedet?
