Vona Gábor szerint a Jobbik soha nem volt cigányellenes, antiszemita vagy rassszista párt

De ő kész bocsánatot kérni.

2017. augusztus 14., 17:01

Szerző:

Cuki néppárti interjút adott Vona Gábor, a Jobbik elnöke az ATV-nek, amelyben gyakorlatilag letagadta a pártja múltját. Szerinte volt néhány „rossz mondat és félrecsúszott folyamat”, de ami a cigányellenesség, az antiszemitizmus és a rasszizmus vádját illeti, a párt csak „építő” szándékkal vetett fel problémákat.

Fotó: Népszabadság-archív / M. Schmidt János

Bár az ATV újságírója a Jobbik több minősíthetetlen megnyilvánulását is felidézte Toroczkai László ásotthalmi polgármester húzásaitól kezdve addig, hogy Kulcsár Gergely jobbikos képviselő beleköpött a holokausztnak emléket állító Duna-parti vascipőkbe, és addig, hogy a Gyöngyösi Márton 2012-ben még listázni akarta a zsidó származású országgyűlési képviselőket, a pártelnök ezt azzal rázta le, hogy a Jobbik változik, ő a jelenre és a jövőre koncentrál, Toroczkainak pedig megmondta, hogy nem ért egyet a muszlim- és melegellenes – nem mellesleg pedig az alkotmányba ütköző – intézkedéseivel. Azt, hogy Toroczkait nem zárják ki a Jobbikból, úgy magyarázta, hogy egy néppártban sokféle vélemény megférhet egymás mellett. Ettől függetlenül – fűzte hozzá – ő hajlandó bocsánatot kérni  mindenkitől, akit ő vagy a pártjából bárki esetleg megbántott. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy nemrég úgy nyilatkozott, Budapest főpolgármestereként betiltaná a melegfelvonulást, amelyet provokációnak tart.

Az interjúban Vona Gábor elmondta azt is, hogy Simicska Lajossal kétszer beszélgetett, hogy az, amit Orbán Viktor illiberális demokráciának hív, az a demokratikus intézményeknek a tagadását jelenti, és hogy korábbi felszólításának megfelelően hajlandó kiállni a miniszterelnökkel egy nyilvános vitára úgy, hogy mindkettejükre hazugságvizsgálót kötnek. Szerinte az ellenzéki pártok közül csak a Jobbiknak van esélye arra, hogy 2018-ban leváltsa és elszámoltassa a Fideszt. Adu ász – dokumentum vagy információ –, amellyel Orbánt megbuktathatná nincs a kezében, de ha lesz, azt azonnal a nyilvánosság elé fogja tárni.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.