Állami vállalatnak lóg 2,3 milliárd forinttal a 2017-es vizes vb-t szervező cég, ám mégsem indult pereskedés

2019. augusztus 28., 07:27

Szerző:

Összesen 2,3 milliárd forintot kellett leírnia az Antenna Hungária állami távközlési cégnek, mert a 2017-es vizes vb-t szervező cég nem fizette ki tartozását - értesült a 24.hu. Az állami cég májusban leadott beszámolójában úgy fogalmaztak: az Antenna a szükséges lépéseket megtette a követelés behajtása érdekében, ám a jogi eljárás a mérlegkészítés időpontjában még folyamatban volt. Azt nem részletezték, hogyan próbálták érvényesíteni a 2,3 milliárd forintos követelést, de a Bp2017 beszámolója alapján úgy tűnik, perig nem fajult a dolog, legalábbis május végén még nem tudtak arról, hogy bármilyen per lett volna folyamatban az állami szervezőcéggel szemben.

Az Antenna Hungária – saját bevallása szerint – az elmúlt években elért legnagyobb eredményei közé sorolja a vizes vb-t: a cég a rendezvényen 180 kamerával közel 322 órányi nemzetközi adást gyártott és 48 kamerajel folyamatos élő streamjét biztosította.

A legóvatosabb becslések szerint egyébként a 2017-es vizes világbajnokság megrendezése 110 milliárd forintjába került a magyar államnak.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.