Virtuális vezérek

Egyre több időt töltünk a világhálón. A virtuális közeg befolyásolja személyiségünket, kapcsolatainkat: társadalomformáló erő ma már. Különösen Magyarországon, ahol a civil közösségek gyengék, s így a közéleti diskurzus mindinkább a net „második nyilvánosságába” szorul. Chatelünk, posztolunk, aktív közösségi életet élünk – a szoba magányában. És ennek veszélye is van.

Két világ

Érdemes összehasonlítani, miként zajlik egy vita valódi és virtuális körben. A Szabadság téren rendszeresen összeül az Eleven emlékmű nevű civil csoport, beszélgetéseikhez bárki csatlakozhat. Nemrég a baloldal helyzetét elemezték, szóba került a miskolci Pásztor Albert polgármesteri jelölése is. Akadt, aki ezt a baloldal szégyenének tartotta, más védelmezte az exrendőrkapitányt. A moderátor vezette vita végig nyugodt hangnemben folyt, az emberek türelmesen végighallgatták egymást.

A Pásztor-ügy korábban a Facebookon is vezető téma volt, ám itt összecsaptak a baloldali kommentelők. A példa valódi, a neveket megváltoztattuk.

ÁDÁM: Az antirasszizmust is lehet SZÉLSŐSÉGESEN gyakorolni. Ezt neked mint rendkívül intelligens értelmiséginek, tudnod kell.
JENŐ: Értem. Ezek szerint te MÉRSÉKELTEN vagy antirasszista.
ÁDÁM: Teljesen mindegy, hogy mi vagyok. A minősítgetést kerüljük el!
JENŐ: Oké, ne foglalkozzunk veled! Szia.
ÁDÁM: Törölj engem is. Bekaphatod a f...at is!
BÉLA: Minek nekünk Zorbán meg Köteleslaci, van itt elég „demokrata”. „Az árulót mindig a barátaid között keresd!”
ÁDÁM: Csak jelzem, hogy lementve az egész beszélgetés...
BÉLA: Jó kis paranoid bolsevik hozzászólás. Csillapodj le, mert a mocskolódásoddal csak minket járatsz le.
ESZTER: Nyugodjatok már le a p...ba!

A virtuális viták egyre gyakrabban csapnak át adok-kapokba. Pedig írásban – elvileg – jobban megfontoljuk szavainkat.

Bánki György pszichiáter szerint a chatelés, a kommentelés viszont nem igazi írás: sokszor nincs mögötte kiérlelt gondolat.

– A kommentelő – az internet jellegéből adódóan – gyakran gyorsan, érzelmi-indulati reakcióval reagál. Néha olyan hangot üt meg, amelyet szemtől szembe nem engedne meg magának.

Gátlások nélkül

És minél személytelenebb, arctalanabb az internetes közeg, annál inkább feloldódnak a gátlásaink. A monitor mögött rejtőző személy úgy érzi, bármit mondhat, úgysem vonják felelősségre szavaiért. Szociálpszichológiai tény: az arctalanság a legnagyobb kísértés a bűnre. Zsolt Péter szociológus is erre figyelmeztet:
– „Arctalanul” az emberek hajlamosak gonoszkodni, rosszhiszemű pletykákat terjeszteni, közösséget bomlasztani. Például a névtelen fórumozók gyakorta csak másokon akarják levezetni az indulataikat. Ezzel szemben a Facebook etikája előírja, hogy a közösségi oldalon mindenki saját névvel legyen jelen. Valódi profillal. Bár ezt nem mindenki tartja be.

A Facebookon számos „ismerősünk” lehet, akikkel amúgy sosem találkoztunk, üzeneteikkel mégis behatolnak a privát szféránkba. Önmagában ez is erősíti az agressziót. A közösségi oldal csak látszólag demokratikus. A digitális hálózatban egyesek „csomóponttá” válnak. Hatalmukat nem pénzben mérik, hanem lájkokban és klikkekben. Ők a Facebook véleményvezérei, virtuális köreikbe bekerülni kiválasztottságot és beavatottságot jelenthet.
Zsolt Péter megjegyzi: a közösségi hálón nem feltétlenül ugyanazok a megmondó emberek, mint a „valós” közéletben. Sőt. Aki a mindennapokban kevésbé érvényesül, az az interneten kárpótolhatja magát. Ott szabadon megnyilvánulhat.

A világhálón sokszor azok válnak figyelemfelkeltővé, akik harsányak vagy agresszívek. A virtuális hangadók aztán intézményesülnek. Az internet pedig „hadszíntérré” válhat egy olyan társadalomban, ahol a demokratikus kontroll gyenge s nincs vitakultúra. A közösségi oldalakon gerjedő indulat pedig hamar eszkalálódhat.

– A legérzékenyebb társadalmi kérdéseket abban a közegben próbáljuk megbeszélni, amely erre korlátozottan alkalmas. De pillanatnyilag – valódi agora hiányában – számos embernek szinte csak a Facebook marad – jegyzi meg Bánki György.

Sokan attól tartanak, az internet terjedésével kevesebb lesz a személyes kapcsolatunk. Ám a kutatások az ellenkezőjét bizonyítják. Zsolt Péter kiemeli azt is: az internetes kommunikációban kevésbé kell betartani társadalmi sztereotípiákat. Őszintébbek, közvetlenebbek lehetünk.

Jegyezzük meg: ez akár a politikai tisztánlátásunkat is segítheti. A facebookos közéleti vitákhoz pártpolitikusok is hozzászólnak, s ezeken a fórumokon jóval kendőzetlenebbül szólalnak meg. A virtuális tér láthatóbbá teszi valódi énjüket.

Zsolt Péter szerint a Facebookon csupán felerősödnek azok az érték- és érdekharcok, amelyek valóságosan is léteznek. A szociológus munkatársa a Méltányosság Politikaelemző Központnak. Nemrég a parlamenti vitákat elemezték, s kiderült: a felszólalók többsége meg sem próbálja megérteni, mit mond a képviselőtársa. Teljesen másról kezd beszélni.

– Ugyanez jelenik meg a Facebookon is. Ezek nem igazi viták, hanem kommunikációs harcok. Céljuk: bármi áron legyőzni a másikat – véleményez a szociológus.
A harc általában megoldás nélkül, a viaskodó felek kimerülésével ér véget. De megtörténhet, hogy a virtuális indulat átcsap valódi agresszióba. Erre is volt példa nálunk. A Facebookon napokig tartott a veszekedés a „Pásztor-ügyben”, aztán a DK rendezvényén megütötték Gulyás Márton aktivistát, amiért Cigányozás helyett baloldali megoldást! feliratú transzparenssel jelent meg a párt demonstrációján.

Ha a társadalomban nem találunk befogadó, biztonságos közegre, virtuális csoportokban kereshetünk menedéket.

– Itt is kialakulhat a véleményvezérek iránti lojalitás, és a csoporttagok minden rosszat, ártalmasat kivetítenek másokra. Ezért a törzsiesedés a digitális térben intenzívebb lehet – hangsúlyozza Bánki György pszichiáter.

De vajon mi az oka annak, hogy a törzsi harcok egy ideje leginkább baloldalon zajlanak? Az ismét elveszített választás óta a frusztráció és a bűnbakkeresés itt erősödött. A miskolci exrendőrkapitány jelölése felszínre hozta: az alapvető baloldali értékekben sincs konszenzus. A rasszizmus megítélésében is komoly különbségek vannak e táboron belül.

Bánki György Freudra is hivatkozik: „A kis különbségek nagy nárcisztikus sérelmet okoznak.” A „szomszédos” közeli kultúrák között gyakran élesebbnek tűnnek a konfliktusok, mint a távoliak esetében. Az a legfájdalmasabb, ha elvi szövetségesünk kritizál.

– Az ellenvélemény ráadásul nálunk azonos a támadással, a kritikus pedig a „belső ellenséggel”. Ez az önismeret elutasítása is. Abból a bolond illúzióból fakad: ha mind egyformák leszünk, végre megnyugodhatunk. Ezért akarják a másként gondolót kiiktatni.
Az internetes kinyírás egyik legkegyetlenebb módszere a nyilvános megszégyenítés. A kipellengérezés középkori büntetés volt. Ma ezt is tökélyre fejleszthetjük a világhálón. De nem árt tudni: a virtuális bántalmazás valódi sebeket okoz!

Mindenesetre Bánki György azt is mondja, a közösségi háló neki sok mindent adott is. Elmélyítette a társadalmi érdeklődését.

– Posztjaim visszhangra találtak, ami felbátorított, hogy a közéletről a szakmám felől közelítve cikkeket írjak. A Facebook nélkül ez nem történt volna meg. Persze azt tartanám nagyszerűnek, ha a neten is azok válnának meghatározó személyiségekké, akik integrálják, összetartják az embereket. Ha a csoportokban képesek lennének kezelni, csillapítani az indulatokat. Megnyugtató funkciót is ellátnának, ha a megértés és a másik sérelmének elismerése is időt és teret kapna. A bölcsesség is lehetne divat.