Nincs többé 1 forintos VIP parkolás a Budai Várban

2019. december 12., 19:51

Szerző:

A Budavári Önkormányzat képviselő testülete 10 igen, 4 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta az általa előterjesztett határozati javaslatot, melynek értelmében megszűnik az előző, fideszes városvezetéstől megörökölt parkolási mutyi a várban - szúrta ki a 24.hu Gelencsér Ferenc, momentumos alpolgármester Facebook bejegyzését.

„Nincs többé 1 forint + ÁFA-s parkolás a profitorientált luxus éttermek és szállodák vendégeinek!”

- írta Gelencsér.

A Budavári Önkormányzat 2016-ban módosította a helyi parkolási szabályokat. A Nagy Gábor Tamás, korábbi polgármester által jegyzett rendelettel az önkormányzat feljogosított egy sor, a Várnegyedben található vendéglátóhelyet és intézményt, hogy a vendégeik gyakorlatilag ingyen hajthassanak be a Vár védett övezetébe. Egyes cégek, hotelek, vagy éppen az előző vezetéssel jó viszonyt ápoló éttermek, összesen több mint 30 intézmény vendégei 1 forint+ÁFA / perc alapdíjon parkolhatnak a Vár területén - írta korábban a 24.hu.

Gelencsér korábbi számításai alapján tavaly összesen 8 353 866 percet parkoltak a Várban a VIP-es díjszabással, ami 10,6 millió forintos bevételt jelentett.

„Az amúgy is szűkösen elérhető parkolóhelyek az itt élőket illetik meg. A Budai Vár nem egy parkolóház és nem egy pláza. Amennyiben valaki itt szeretne parkolni, annak pedig fizetnie kell épp úgy, ahogy minden földi halandónak”

– írta csütörtöki bejegyzésében az I. kerület alpolgármestere.

16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.