Villámgyorsan lemondott a fideszes médiaalapítvány elnöke, miután kijelentette, hogy a jó tollú újságírók nem náluk vannak

2019. február 4., 20:44

Szerző:

Bejelentette lemondását Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumi elnöke. Varga István az MTI-nek beszélt erről, nem sokkal azután, hogy kiderült, a Behirnek adott interjújában kijelentette, nem kell megsértődni, de igényes, jó tollú újságírókat jelenleg a másik oldalon lát. Ő a Népszavával kezdi a napját, Élet és Irodalmat vesz és Origo helyett Indexet olvas, a cél pedig az, hogy megpróbáljanak egy ehhez hasonló újságíró-társadalmat kialakítani.

A Fidesz hatalmas médiabirodalma november vége felé jött létre a KESMA égisze alatt, amelynek a Mészáros Lőrinctől Schmidt Márián át Andy Vajnáig a NER több oligarchája is nagylelkűen felajánlotta a tulajdonában lévő, eddig is a kormánypárti szócsőként működő orgánumokat. Közöttük – az összesen 476 orgánum között – van a Magyar Idők, az Origo és a Demokrata is, az Orbán-kormány pedig „nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak” minősítette azt a tranzakciót, amellyel a Mészáros Lőrinc médiabirodalma, valamint az Origo hírportál és a Magyar Idők kiadója feletti irányítás a KESMA kezébe került. Erre azért volt szükség, hogy a nagylelkű felajánlást se a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, se a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ne vizsgálhassa.

A Magyar Időkről egyébként egy jogerős bírósági ítélet szerint ki lehet mondani, hogy lopott pénzből működik.