Zalaegerszeg fideszes országgyűlési képviselője fogott két polgármestert, és átadott egy porlepte földutat

2019. szeptember 15., 11:55

Szerző:

Facebook-posztban számolt be Vigh László, Zalaegerszeg fideszes országgyűlési képviselője arról, hogy átkötő út épült Nagylengyel és Milejszeg között – hívja fel a figyelmet a 444.

Bár ezzel mindössze másfél kilométerese csökkent a két település között közúton eddig 12 kilométeres távolság, a siker élét némiképp tompítja, hogy egy porlepte földútról van szó, amely valószínűleg azonnal járhatatlanná válik, amint elkezd esni az eső. Ettől függetlenül úgy tűnik, megadták neki a kellő tiszteletet, átadására a mellékelt fényképek tanúsága szerint Vigh Lászlóval és a két település polgármesterével együtt összesen öten vonultak ki, és még áldást is kapott., hiszen közeledik október 13., az önkormányzati választás napja.

Vigh László nem is említi, a 444 nézett utána a Közbeszerzési Értesítőben, hogy az út 33 150 370 forintba került. 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.