Videóra akarta venni a MOM Sportközpont tüzében meghalt kislány, ahogyan a bódé égett

2019. június 27. 08:52 - szerző: 168 Óra

Videót akart készíteni az égő bódéról az a nyolcéves kislány, aki a MOM Sportközpontban halt meg hétfőn. Ezt a kislány édesanyja nyilatkozta az RTL Klub Híradójának 11 éves fia elmondása alapján.

Az asszony a tragédia idején a közelben dolgozott, a gyerekek a sportközpont melletti játszótéren játszottak. A két kisebb gyerek onnan ment fel a fabódéba. 

A 11 éves Dominik azt mesélte édesanyjának, hogy a nyolcéves Zselyke fel akarta gyújtani a bódét, és erről egy videót szeretett volna csinálni. Az épületben találtak gyufát.

Két helyen lehet feljutni a bódéhoz, a sportpálya két oldalán egy–egy lépcsősoron. A cég szerint aznap este is zárva voltak a kapuk, Dominik szerint nem. A bódé azonban mindenki szerint zárva volt, a gyerekek az ablakon másztak be. A kislány nem jutott ki a lángoló bódéból, a tűzoltók hozták ki, de nem tudták megmenteni az életét. Édesanyja szerint sokkos állapotba kerülhetett kislánya, amitől lebénult, ezért nem jutott ki a bódéból.

A rendőrség a haláleset körülményeinek tisztázása érdekében gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

Az asszony egyedül neveli gyermekeit egy adománylakásban, ahonnan augusztusban menniük kell. Három éve még Budakeszin laktak, de házuk leégett. A kislánynak ezután rémálmai voltak arról, hogy tűzben fog meghalni.