Minden lakót letesztelnek a Rózsa utcai idősotthonban, több dolgozónak karanténba kell mennie

2020. április 10., 09:51

Szerző:

Péntek reggel a budapesti Vázsonyi Vilmos Idősek Otthonának minden lakóját letesztelik, és a tünetmentes, de fertőzött dolgozóknak is karanténba kell vonulniuk – közölte a 444 érdeklődésére a Városháza.

Eddig hiába kérték a kormányt, hogy valamennyi fővárosi idősotthonban teremtsék meg a tesztelés lehetőségét, így végül ők maguk végeztetik el a szükséges feladatokat, tudatták.

Fotó: Google Street View

„Hat olyan lakót már teszteltünk, akik tüneteket mutattak, de a mentőszolgálat gyorstesztje negatív eredményt hozott. Az eddigi tesztelés eredményére figyelemmel a fenntartó Fővárosi Önkormányzat a mai napon intézkedett minden további lakó teszteléséről is. A teszt előkészítéséhez szükséges feltételek (étkezési és dohányzási korlátozás stb.) miatt a mintavételre holnap reggel fog sor kerülni” - írták válaszukban.

„A tünetmentes fertőzöttek elkülönítésre kerülnek, míg ha tünetek jelentkeznek a lakókon, a megfelelő egészségügyi ellátásban részesülnek”.

„A Rózsa utcai idősotthon a múlt hét végén értesítette a Fővárosi Önkormányzatot arról, hogy egy beteg tüneteket mutat, őt elvitte a mentő, majd egy másik idős beteg is kórházba került, aki meg is halt. Amikor értesült a főváros a pozitív tesztjéről, azonnal a nyilvánossághoz fordult” - írta válaszában a Városháza.

Az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján arról számolt be, a terézvárosi Rózsa utcai idősotthonban „kevesebb mint 10, de jelentős számú a betegségszám.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.