Vezetői levélben tiltották le a bírókat a sorosistának tartott Magyar Helsinki Bizottság képzéséről

2019. május 24., 17:46

Szerző:

Vezetői levélben tiltották le a bírókat a Magyar Helsinki Bizottság képzéséről – tudta meg az Index. A májusi körlevélben Gerber Tamás, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke azt írta: amennyiben bárki felhívást, vagy meghívást kap a jogvédő szervezettől, arról haladéktalanul tájékoztassák. Azt is hozzátette, hogy az Országos Bírói Hivatal a bírák vagy igazságügyi alkalmazottak képzésén való részvételét nem támogatja.

A lap emlékeztetett rá, hogy a Helsinki Bizottság az elmúlt tíz évben számtalan szakmai képzést, workshopot tartott már bíróknak, ügyvédeknek, ügyészeknek, ezeken többször is képviseltette magát a Handó Tünde vezette Országos Bírói Hivatal is.

Tavaly ősz óta viszont egyre világosabb, hogy meredeken zuhan az együttműködési hajlandóság az OBH részéről, pedig a témák szigorúan szakmaiak, és nincs közük a politikához – nyilatkozta Kádár András Kristóf, a szervezet társelnöke. Ahhoz, hogy normálisan végezhessék a jogvédői munkát, konstruktív párbeszédre van szükség a hatóságokkal, erre konferenciák, képzések, interjúk alkalmával van lehetőség.

Handó Tünde
Fotó: Facebook

A Helsinki szerint az utóbbi időben több kérésüket is furcsa indokokkal utasította vissza a Handó Tünde vezette OBH. Az egyik téma egy uniós irányelv, amely egyebek mellett arról szól, hogy a vádlottakat olyan módon kell bíróság elé állítani, ami nem sérti az ártatlanság vélelmét (nem vasba verve kell például elővezetni). Ebben annyit kértek, hadd készítsenek 2-4 bíróval 35-45 perces interjúkat, de az OBH megtagadta; azzal az indokkal, hogy ez kiemelten fontos téma, ők is kutatni akarják majd.

A Helsinki Bizottság egy közérthetőségi projektet is indított, amelyben arról van szó, hogy a jogi bikkfanyelvet hogyan lehet magyarra fordítani. Az indulásról tavaly szeptemberben tájékoztatták az OBH-t, és azt is kérték, tegyék lehetővé, hogy munkatársaik interjúkat készíthessenek a bírák képzésében jártas szakemberekkel. Az OBH ezt a megkeresést éppen a korábbi közérthetőségi erőfeszítéseire hivatkozva utasította el.

Az Országos Bírói Hivatal az Index kérdéseire érdemben nem válaszolt, csak annyit írtak, hogy kérdéseikkel forduljanak a programot szervező Helsinki Bizottsághoz.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.