Fél év alatt sem hallgatták ki a szexuális zaklatás miatt feljelentett rendőr-vezérőrnagyot

2020. február 28., 11:40

Szerző:

Tavaly augusztus 8-án elindult a katonai büntetőeljárás annak az ezredesnek az ügyében, aki feljelentette közvetlen felettesét, az ORFK egyik vezérőrnagyát a Központi Nyomozó Főügyészségen, miután az a Népszava értesülései szerint szakításuk után hónapokig zaklatta, fenyegette és bántalmazta a nőt. A lap úgy tudja, a férfit még mindig nem hallgatták ki.

A vezérőrnagyot feljelentő ezredest előbb áthelyezték, mad január elsején felmentették a munkavégzés alól. A felmentés az ügyészségi vizsgálat befejezéséig, de legkésőbb március 31-éig tart. A nő ezekben a hónapokban még kapja a fizetését.

Az ügyben alárendelt megsértésének vétsége és más bűncselekmény miatt folyik eljárás, ami még tart. A tavaly novemberi ügyészségi közlés szerint

hat személyt tanúként hallgattak ki, beszerezték az orvosi iratokat, hanganyagokat és egyéb adatokat, de magát a vezérőrnagyot még nem hallgatták ki.

Az ezredest fizikailag és lelkileg is megviselték a történtek. A Péterffy Sándor utcai intézetben készítettek róla röntgent, kapott látleletet és ambuláns lapot. Ezután jelentette az esetet Balogh János országos rendőrfőkapitánynak, aztán a Központi Nyomozó ügyészséghez fordult, mert úgy érezte, az áthelyezésén kívül semmi nem történt az ügyében.

A Transparency International Magyarország sem tartotta megnyugtatónak az eljárást, ezért arra kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy vizsgálják ki, hibázott-e bárki a bejelentés kezelése során, illetve a „bejelentést tévő személy megfelelő védelméről történő gondoskodásra” is kérték.

A tárca a Népszava szerint erre nem reagált, így ők is kérdéseket küldtek nekik, de arra sem jött válasz.

Az ezredes szerint könnyen megeshet, hogy a feljelentése miatt véget ért a szakmai karrierje.

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.